
Az előrejelzés szerint csak kora délutánig élvezhetjük a februári napsütést, utána beborul az ég. Akik tehetik, sétáljanak még egy nagyot a hideg, de kellemes délelőtt!
Vasárnap már sok felhő lesz felettünk, hosszabb napos időszakokra elsősorban északon, északkeleten számíthatunk. Hajnalban, reggel helyenként délen kisebb ónos eső előfordulhat, majd napközben számottevő csapadék sehol sem várható. Csak néhol élénkülhet meg átmenetileg a légmozgás. Reggel -11 és 0 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, a kevésbé felhős fagyzugos helyeken lesz a leghidegebb. Délutánra 2 és 9 fok közé melegszik a levegő.
Hétfőn kezdetben elszórtan kisebb eső, gyenge ónos eső előfordulhat, északon átmenetileg akár havazhat is, majd délután már csak néhol várható jelentéktelen csapadék. Többórás napsütésre délkeleten számíthatunk, de délután nyugaton és északnyugaton is felszakadozik a felhőzet. Nem lesz jelentős a légmozgás. Reggelre foltokban pára, köd képződik. A minimumok -9 és +2, a maximumok 3 és 12 fok között alakulnak, a nyugati tájakon mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Kedden a Dunántúl fölött sok felhő lesz az égen, a Dunától keletre viszont mindenhol több órára kisüt a nap. Estig számottevő csapadék sehol sem várható. A Dunántúlon és a középső tájakon megélénkül, északnyugaton megerősödik a déli, délkeleti szél. Reggel még többfelé fagyni fog, napközben pedig 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.
Szerdán és csütörtökön sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen süthet ki rövid időszakokra a nap. Elsősorban a Dunántúlon valószínű több alkalommal is eső, zápor, de keletebbre sem kizárt a csapadékhullás esélye. Helyenként élénk lesz a szél. Szerdán 6-13, csütörtökön 7-15 fokot mutathatnak a hőmérők. – írja az idokep.hu.