A tragikus sorsú énekesről, Zámbó Jimmyről nagyjából nincs olyan, amit még ne írtak volna le. Életében, halálában és emlékében is foglalkoztatja a közvéleményt. Huszonöt év telt el, s a legjobbat akkor tehetjük, ha a magyar könnyűzene ikonikus alakjára, a hosszú utat bejárt, s idő előtt távozott énekesre emlékezünk.
„Kedves Jimmy! Köszönjük gyönyörű dalaidat és páratlanul szép hangodat! Annyi hosszú év után is olyan, mintha most hagytál volna itt bennünket! Egy űrt hagytál magad után, amit sosem fog senki pótolni már! Dalaiddal itt élsz tovább szívünkben! Sosem feledünk el Téged! Isten nyugosztaljon!” – egy YouTube-videó elején olvashatók ezek a sorok, amelyek lényegében elmondanak mindent, amit Jimmy adott a hallgatóinak. Különleges hangjával, megjelenésével és nagyon is jól eltalált dalaival olyan emberekhez szólt, akik vágytak az érzelmekre, a szeretetre, hogy valaki a saját nyelvükön mondja el, amit ők vagy nem tudnak, vagy nem mernek, vagy nem akarnak megfogalmazni.
Varázslat volt az egész, a legősibb módszerrel: a szívhez szóltak a dallamok, a szövegek és Jimmy hangja…
Lehet sziruposnak, nyálasnak tartani a munkásságát, ízlés kérdése. A tények viszont – ahogy mondani szokás – makacs dolgok: határon innen és túl is megbabonázta a közönséget az egykori bárzongorista, a csepeli hosszú hajú srác, aki szinte bármire képes volt a színpadért. Hogy tudta, vagy érezte, mi van benne, vagy csak túlzottan magabiztos volt? Nem biztos, hogy meg kell válaszolni ezeket a kérdéseket. Sokat, nagyon sokat tett azért, hogy zenész, hogy énekes lehessen belőle. Talán néha túl sokat is…
A rajongók tényleg Királynak tartották
Nem könnyű zenei időszakba csöppent bele a 80-as évek végén, a 90-es évek elején. Kocsmák, éjszakai bárok, zenés előadások, egyre nagyobb színpadok, egyre nagyobb stáb és egyre sikeresebb dalok. Jimmyt nem kellett kitalálni, kitalálta ő saját magát. A Király nevet sem a menedzsment aggatta rá, a rajongók viszont tényleg annak tartották. Jimmy pedig elhitte, hogy tényleg az.
S valójában az is volt, tetszik, nem tetszik, ez van. A hallgatóinak, rajongóinak a legnagyobb. Énekelt ő mindenkihez: idősekhez, fiatalokhoz, nőkhöz és férfiakhoz. Dalai között böngészve mindenki talál olyat, amit a magáénak érezhet: „Egyszer megjavulok én”, „Mit akarsz a boldogságtól?”, „Még nem veszíthetek”, „Egy jó asszony mindent megbocsájt”, „Szeress úgy, ahogy itt vagyok veled”, „Bukott diák”, „Valahol bús dal szól”, és lehetne még hosszasan sorolni. Hétköznapi témák, mindennapi problémák, szerelmek, csalódások, megcsalások, kilengések, magány…
Sokan fintorognak most is, tudom, de mindenki átmegy ezeken élete során. Ahogy azon is, amikor nem tudja, honnan merítsen erőt, keresi a kapaszkodót, mert kell valami. Ezt a „valamit” sokan Zámbó Jimmy dalaiban találták meg. Már tragikus halála előtt is legendás történetek keringtek róla, hogy sokaknak milyen élethelyzetekben nyújtott segítséget, adott erőt pusztán az, hogy hallgatták a dalokat. Jimmy szólt mindenhol: koncerttermekben, magnókban, walkmanekben, éttermekben, taxikban, autókban és mindenhol, ahol szükség volt zenére.
Igazi szupersztár volt az akkori Magyarországon
Divat volt őt utálni is… Gyengeségnek tartani, cikinek, ha valaki őt hallgatja. Mert hogy néz ki, milyen szövegeket énekel, gyenge, nem férfias – és lehetne sorolni. Hogy Jimmy milyen volt a valóságban, a négy fal között? Hogy ezek a dalok jól eltalált piaci igény kielégítésére születtek egy zseniális előadótól és menedzsmenttől? Hogy színház volt az egész? Igazából kit érdekel?! A szórakoztatóiparról beszélünk, amely arra hivatott, hogy szórakoztasson: egyszerű és bonyolultabb értelmezésben is. Jimmy pedig megadta azt az arra fogékony embereknek, amire szükségük volt.
Egy ennyire felkapott, egy ennyire reflektorfényben élő előadó élete mindenkit érdekel, nehéz megtalálni az egyensúlyt a magánélet és a sztárság között. Huszonöt év távlatából úgy tűnik: Jimmynek nagyon nem sikerült. Családját sem tudta megóvni, semmilyen értelemben sem. Hogy vitte magával a sodrás, vagy csak őrülten vágyott a figyelemre, az elismerésre? Nem tudni, csak sejteni lehet. Ha most beszélgethetnék vele, fogalmam sincs, mit mondana a pályájáról, az életéről, a családjától… Ami biztos: mindegyiket nagyon-nagyon imádta…
Tragikus haláláról akkoriban még a CNN és a BBC is beszámolt, hiszen a nemzetközi sajtó is tudta, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb, legtöbb lemezt eladó előadójáról van szó. Na meg a halála körülményei is fokozták az érdeklődést. Szerencsétlen baleset, egy régóta tartó dráma borzalmas befejezése? Sokan, sokat írtak erről, forgattak, interjúztak, kutattak, variáltak. A tény azonban tény: Zámbó Jimmy pályája – és ami még fontosabb, az élete – 2001. január 2-án véget ért, olyan űrt hagyva a hazai könnyűzenében, amit azóta sem töltött be senki más…
Egy embert halt meg a tragikus baleset során
Ez a mérleg egyik serpenyője. A másik pedig egy népes család, amely szempillantás alatt a legnagyobb figyelmet kapta. Mindenki valós vagy vélt ismerős lett mindenkinek, s végleg véget ért a magánélet. A sajtó sem kímélte őket, s sokszor ők sem kímélték magukat. Jimmy elment örökre, nekik viszont tovább kellett élniük az életüket. Tette és teszi ezt mindegyikük a maga módján, ahogy tudják, ahogy jónak látják. Mert 2001. január 1-jén nemcsak az énekes, Zámbó Jimmy hunyt el, hanem Zámbó Imre, a fiú, a testvér, a férj, az apa, a szerető, a barát, az ember. Ez a tragédia főleg egy emberről, egy családról szólt, ezt huszonöt év távlatából sem szabadna elfelejteni…
2001. január 2-án, huszonöt évvel ezelőtt a magyar könnyűzenei élet egyik legnagyobb formátumú előadója tragikusan korán, örökre letette a mikrofont és lecsukta a zongorát. A jelen feladata a dalain keresztül őrizni az emlékét, és nem vájkálni a múltban…