Tavasz

Megérkezett az ország első gólyája, Kele

Fotó: sonline.hu
Győr+
2022.01.24. 20:26

Hétfőn hajnalban, Vörsre érkezett meg Kele, az ország első gólyája.

Somogyi községben a lakosok örömmel fogadták a hírt, ugyanis Kele továbbviszi a hagyományt, melyet társa, Charlie kezdett. Ő korábban 14 évig köszöntötte elsőként a tavaszt 2011-ig ezzel a falu jelképévé vált. 2020-tól Kele, Charlie egyik fiókája, ismét a tavasz első hírnökeként vette birtokba a családi fészket. A gólyát, ahogy az ABC-t is, ahol a fészek található Fekete István emlékére nevezték el. Ugyanis Fekete István, vagy ahogy a helyiek is nevezték, a berki ember közvetlenül a fészek mellett a vörsi templomba járt az Úrnapi misére. Abba a híres épületbe, amely helyet ad Európa legnagyobb beltéri, templomban található betlehemének – olvasható a település közleményében.

“Nagy nap a mai nekünk, a gólya jelképe sokat jelent számunkra” – mondta Farkas Dezső, Vörs alpolgármestere. “A tavalyi évben készítettük el hétrészes gólyaútvonalunkat, amelynek keretében az ide látogatók meg tudják tekinteni a nevezetességeinket. Általában február elején szokott érkezni, meglepődtünk mi is, milyen korán jött Kele. Gondoskodni fogunk róla, hogy minden a legnagyobb rendben legyen” – összegezte Farkas Dezső.

Forrás: sonline.hu

Kapcsolódó témák: #Gólya | #tavasz |