Márai125: Magyar földbe gyökeret vert, kóbor lélek

Venesz Klaudia Fotó: ELTE BTK
2025.04.11. 08:53

A polgári eszméket hirdette, de azok kibontakozását már nem várta meg Grosschmid Sándor, azaz Márai Sándor, aki 125 éve, 1900. április 11-én látta meg a napvilágot Kassán.

Pályafutása kezdetén még verseket írt, majd az íráshoz fordult. Lelkes támogatója lett a Tanácsköztársaságnak és mélyen hitt a kommunizmus eszméiben – olyannyira, hogy megalapította a Kommunista írók aktivista és nemzetellenes csoportját. A szocialista kormányzási forma bukása után Lipcsében folytattatta tanulmányait és rendszeresen publikált, majd kizárólag az írással, műfordítással foglalkozott – ő volt Franz Kafka első magyar fordítója.

Az életrajzát, műveinek sorát szemlézve végtelenül nehéz egy nekrológban átadni az egész Márai-életművet, hiszen ritkán látott ellentmondásokkal küzdött. Bár világpolgárként élt, Európa-szerte próbálta lábát megvetni, a szíve mindig visszahúzta magyar gyökereihez.

Később a konzervatív, polgári értékeket, a Horthy-korszak polgárságának mindennapjait idézte meg munkáiban, írásaiban emelt szót Hitler ellen. Hogy is lehetne pontosan meghatározni valakit, akinek a politika a múzsája? Milyen fordulat okoz ilyen pálfordulást és érzelmi kettősséget?

„Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? (…) Ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz” – írja egyik legismertebb művében, a Füveskönyvben, utalva az emigráns életre. Arra a honvágyra, amivel küzdött San Diego-i, egyébként jó egészségben és jó körülmények közt telt éveiben.

Félve a magánytól, gyötrő honvággyal küszködve, önkezével vetett véget életének 1989. február 21-én. Végsőkig hitt a polgárság eszméiben, de már nem élte meg a szocialista rendszer bukását.

Kapcsolódó témák: #író | #Kultúra | #Nekrológ |