Megszakad a búza töve, indulhat az aratás

Czafit Róbert Fotó: Győr+ Archív
2026.06.30. 12:30

Június 29-én van Péter-Pál napja, ami jeles egyházi és népi ünnep. A katolikus egyház ekkor emlékezik meg Szent Péter és Szent Pál apostolok vértanúhaláláról. A magyar néphagyományban pedig ez a nap hagyományosan az aratás kezdetét jelzi. De ki is Péter és Pál? Péter apostol Jézus tanítványa volt, aki Róma első püspöke lett. A katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a Mennyország kulcsait. Pál apostol szintén a korai kereszténység jelentős alakja, akinek fontos szerepe volt a katolikus vallás elterjedésében. Mindketten ezen a napon szenvedtek vértanú halált Rómában.

Nevük napján, azaz június 29-én kezdték aratni a gabonát az országban, egy mondás szerint azért, mert a búza „Nem vár tovább”. Kezdetben a nyári gabona learatása kaszával történő férfimunka volt. A marokszedő asszonyok a búzát, a rozst vagy az árpát kévékbe gyűjtötték, amit búzaszálakból készített kötelekkel fogták össze. A kévékből kereszt alakú szalmaboglyát állítottak fel úgy, hogy a kalászt a kereszt belseje felé fordították, ezáltal az esőtől megvédték a gabonaszemeket. Aztán lovaskocsin behordták a kévéket a házhoz, kiverették cséplőgépben a szemeket, a szalmát pedig kazalba rendezték. A fáradságos munka végeztével a dolgozók aratókoszorút készítettek, amit a gazda a háza mestergerendájára akasztott. Az aratóünnepet aratóbál zárta a tehetősebb gazdaságnál, ahol hajnalig tartott a táncos mulatozás.

Az aratáshoz babonák is társultak: nem volt jó újhold idején kezdeni, vagy akkor, ha halott volt a faluban, mert mindkettő balszerencsével jár. Kedden vagy pénteken sem lehetett elkezdeni a munkát, mert akkor üres lesz a búza kalásza. Az arató először levágott egy kalászt, azt derekára kötötte és úgy kezdett munkához, mert állítólag az megvédte őt a hátfájástól. Tilos volt a megmaradt ivóvizet a tarlóra önteni, mert annak az embernek keléses lesz a lába. Az aratás befejezése előtt egy csomó gabonát lábon hagytak az égi madarak számára. Sokszor egy marék kalászt hagytak a tarlón, hogy a jövő esztendőben a zivatar kárt ne tegyen a vetésben. E búzacsomóról Rábagyarmat környékén azt tartották, hogy „Szent Péter lovának hagyják abrakul”.

Mára sok minden megváltozott, a kaszát felváltotta a kombájn, ami elvégzi az aratást, a cséplést és a tisztítást, a munkák kezdete pedig elsősorban az időjárástól függ. Idén például már több mint egy hete elkezdték az árpa aratását a Vas megyei Kenyeri térségében, de dolgoznak a gépek már környékünkön is. 

Kapcsolódó témák: #aratás | #babona | #búza | #gabona | #nyár |