A világszerte elismert zeneszerző és producer új albumának különleges kiadásával tért vissza Magyarországra, ahol személyes történetekkel és zenei részletekkel engedett betekintést alkotói világába.
Leslie Mandoki idén a 24. Hifi Show díszvendégeként tért vissza Magyarországra. A magyar zeneszerző és producer, a Mandoki Soulmates alapítója ezúttal a legújabb, A Memory of Our Future című albumának különleges kiadását mutatta be a szakmának és a magyar közönségnek.
A borítón megjelenő fekete hattyú a világunkat érintő válságok jelképe, egy ikonikus motívum, amely a szenvedélyt, a mélységet és az alkotói szabadságot idézi meg. A „elveszett iránytű” keresésének vizuális metaforájaként jelenik meg, amely az album végighallgatása során, ahogyan egy Mandoki-koncert végén is, szimbolikusan fehérré válik.
Az eseményen egy rövid „hogyan készült az album” dokumentumfelvételt vetítettek le, amely az analóg lemez készítésének kulisszái mögé engedett bepillantást, a közönség pedig nagy érdeklődéssel figyelte a kreatív folyamatokról szóló részleteket.
A vetítés után Leslie Mandoki több, mint egy órán keresztül rendkívül inspiráló előadást tartott, nemcsak a dalokba lehetett belehallgatni, hanem személyes, helyenként megható, máskor humoros történeteket is megosztott az alkotásról, az életéről és a zenei hivatás iránti elköteleződéséről.
„Budapest visszatérés a forráshoz, amelyből mindig merítek. Amikor itthon vagyok, visszakapcsolódok a gyerekkorhoz, az emlékekhez, az első álmok tisztaságához. Minden itthoni koncert számomra csendes önvizsgálat is, a hely, ahol újra rátalálok arra, hogy miért is kezdtem el zenélni. Magyarországon mindig megerősítést kapok abban, hogy a gyökereknek micsoda erejük van” – összegezte érzéseit magyarországi koncertjeivel kapcsolatban a művész.