
Szerintünk csupa jó hírrel érkezünk azoknak, akik a négy napos pihenőt kirándulással, túrázással szeretnék tölteni. Vasárnap pedig lehet majd egy jót pihenni!
Szerdán folytatódik a napos idő, legfeljebb fátyol- és gomolyfelhők jelenhetnek meg az égen. Északkeleten kevés futó zápor kialakulhat. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban 3-11, délután 22-27 fokra van kilátás.
Csütörtökön is sok napsütés várható, csak néhol fordulhat elő futó zápor, esetleg zivatar a gomolyfelhőkből. Az északias szél többfelé élénk lehet. Kora reggel 5-12, délután 23-27 fokot mérhetünk.
Pénteken marad a túlnyomóan napos idő, számottevő csapadék nem várható. A déli-délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A reggel továbbra is friss lesz, délután pedig 23-28 fok várható.
Szombaton elszórtan, vasárnap egy hidegfront hatására többfelé van kilátás záporokra, zivatarokra. A nyugatiasra, majd vasárnap az északira-északnyugatira forduló szél élénk, több helyen erős, főként zivatarok környezetében viharos lehet. Szombaton 24-30 fokos melegre készülhetünk, vasárnap már csak 18-26 fok valószínű, melegebb délen lesz. – írja az idokep.hu.