Hirdetés
Horoszkóp

Kellemes hét vár a Szűzekre

Szakács Anna
2021.05.10. 06:20

Álljanak meg egy kicsit, egyszerűen hagyják, hogy történjenek munkájukban az események - tanácsolják a Skorpióknak.

Hirdetés

KOS
Nagyon pozitív hét előtt állnak, használják ki minden lehetőségét. Most az előző hetekhez képest minden olyan egyszerűen és simán történik, ne gyanakodjanak, ne keressék a hibát. Párjukkal teljes harmóniában vannak, mindent meg tudnak beszélni. Sok lelkesítő esemény vár önökre.
BIKA
Kedves Bika szülöttek, most hátradőlhetnek kicsit, minden úgy alakul, ahogyan eltervezték. Párjukkal nagy a boldogság, egyetértés, munkájukban sem kell túlteljesíteni az eddigieket, sőt elismerésben is van részük. Ha tudnak, párjukkal fordítsanak több időt egymásra, programokra, közös eseményekre.
IKREK
Több olyan ajánlatot kapnak a héten mind munkában, mind pénzügyeiket illetően, amit érdemes lenne megfontolniuk. Nem kell azonnal beleugraniuk semmi újba, de a fejlődésüket szolgálnák bizonyos változtatások. Zárják ki először a hamis információkat, van érzékük hozzá.
RÁK
Végre lazíthatnak a héten egy kicsit, amit eddig előkészítettek munkájukban, most szépen, kis energiaráfordítással, sikeresen működik. Így végre van idejük magánéletükre és magukra is. Használják pozitív dolgokra az időszakot, újuljanak meg kicsit külsőleg is. Párjuk is örül önöknek.
OROSZLÁN
Végre azt mondja szívük, amit az eszük, nem kell csatákat vívniuk önmagukkal. Munkájuk és pénzügyeik rendben vannak, ideje magánéletük felé fordulniuk egy kicsit. Amit elhalasztottak, találkozásokat, beszélgetéseket, utakat, ideje bepótolniuk. Ha hívják önöket, ne utasítsák vissza.
SZŰZ
Nagyon kellemes hét vár önökre, minden úgy alakul, ahogyan azt akarták. Munkájukat siker kíséri, beszéljenek meg munkatársaikkal most minden részletet, ami fontos. Párjukkal ideje több időt együtt tölteniük, tervezzék meg, hogy töltik közös hétvégéjüket, akár vonuljanak el csak ketten.
MÉRLEG
Minden, ami eddig kétes vagy vitás volt kapcsolatukban, rendeződni látszik. Lecsitultak a kedélyek, így le tudnak ülni egymással megbeszélni mindazt, amire eddig nem jutott energiájuk. Ideje végre magukra is időt fordítaniuk, tegyenek olyan dolgokat, amivel feltöltődnek.
SKORPIÓ
Álljanak meg egy kicsit, egyszerűen hagyják, hogy történjenek munkájukban az események. Ne avatkozzanak bele, ha nem muszáj, így meglátják, ki milyen állásponton van. Párjukkal szervezzenek több közös programot, ne hanyagolják el kapcsolatukat, nagyon eltávolodhatnak egymástól.
NYILAS
Tele vannak erővel, energiával. Osszák be a hétre, ne akarják most megmenteni a világot, jusson erejük magukra is. Magán – életükben meglehetősen inspiráló információkhoz jutnak, osszák meg párjukkal, döntsenek közösen a kérdésben. Új lehetőségek várnak önökre.
BAK
Tegyék félre féltékenységüket, most nem használna párkapcsolatuknak. Inkább fordítsák beszélgetésekre, közös tervezgetésre ezt az energiát, így sokkal közelebb kerülnek egymáshoz párjukkal. Munkájukban, pénzügyeikben fejlődés várható, tartsák nyitva szemüket most a lehetőségekre.
VÍZÖNTŐ
Hallgassanak megérzéseikre, ne ugorjanak bele minden lehetőségbe. A türelmetlenség most nem sokat használ. Inkább vonuljanak kicsit vissza gondolataikba, tegyenek rendet magukban, lelkükben. Így a magánéletüket is könnyen rendezhetik, párjukkal beszéljék meg, amit kell.
HALAK
Figyeljenek most minden apró részletre és megérzésre, segíthet önöknek olyan helyzetekben, amik kiszámíthatatlanok. Párjukkal beszéljenek meg mindent, tudniuk kell, mi a feszültségük forrása. Ha kell, kérjenek segítséget tőle. Családjuk körében töltődjenek, pihenjenek, lazítsanak.

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #horoszkóp |
likeold
a fb oldalunkat