
Fontos év az idei, kerek jubileumot ünnepel a Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző és előadóművész. Földes László Hobo a magyar kultúra napja alkalmából a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjével érkezik Győrbe, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központba január 20-án.
Emellett gőzerővel készül a Medvevára című előadás fővárosi bemutatójára, februárban pedig közös ünneplésre hívja közönségét az Arénába. Forog önéletrajzi filmje, vallja, „úton lenni a boldogság, megérkezni a halál”, a nyughatatlan változásban ami örök, családjának megtartó ereje és a zene szeretete.
József Attila az ön számára olyan fontos költők sorába tartozik, mint Pilinszky János, Villon, Faludy György, Viszockij vagy Ginsberg. Mikor találkozott először költészetével?
Középiskolás koromban Veszprémben éltem száműzetésben, távol a családomtól. Egy kollégiumban laktam, ahol hétvégenként egyedül maradtam, mert mindenki hazament a családjához. Ott került kezembe József Attila kötete, úgy kezdtem el olvasni a verseit, mikor egy bajba jutott ember üzenete eljut egy másik bajba jutott emberhez. Tizenhat éves voltam tehát, mikor beleszerettem a költőbe. A Hobo Blues Banddel 1979 óta mondom a verseit, majd 1991-ben volt az első estem Jordán Tamás rendezésében a Katona József Színházban. A másodikat már Kiss Csaba rendezte az Új Színházban, a harmadikat, amit Vidnyánszky Attila álmodott a színpadra, már húsz éve játszom. Ezt 2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulóján mutattuk be, a jubileumi év miatt olyan válogatással készültünk, ami a költészetét mindenképpen közelebb viszi az emberekhez. Nem vagyok képzett színész, de az kiderült az évtizedek során, hogy nem is feltétlen szükséges ez a versmondáshoz, hisz Latinovits Zoltán és Mensáros László sem végzett színiiskolát. Végül megtaláltam a saját utamat a költeményekhez, amelyek teljesen magukba szívtak. Fájdalmasak és gyönyörűek, az őszinteségen kívül semmi nem kell hozzájuk azon túl, hogy meg kell tanulni a szöveget, hogy ne kelljen közben arra is figyelni.
Könnyen megy a verstanulás, a szövegtanulás?
Igen, most éppen a Medvevára című darab tizennyolc dal- és összekötő szövegét gyakorolom, aminek január 24-én lesz a bemutatója. Másfél óra a színpadon, ehhez szoktattam magam, évtizedek óta ezt csinálom.
A színházi bemutatóját követi a februári Aréna-koncert, közben pedig készül önéletrajzi filmje is.
A sok szép feladat mellett bele tud feledkezni az ünneplésbe?
Még nem tartok ott. A januári bemutatóig egyáltalán nem foglalkozom az arénás koncertemmel. Mindig is ösztönszerűen csináltam a dolgaimat, ahogy jönnek, és ez nyilván most sem változik.
Egyik kulcsmondat: „úton lenni a boldogság, megérkezni a halál”, Tóth Tamás készülő alkotása pont erre rezonál. Az önéletrajzi film egy road movie lesz, és miután nem bírom ezt a pop- vagy rocksztár pozíciót, remélhetőleg azt mutatja majd meg benne, amit csinálok, és azok lesznek benne, akik fontosak számomra, akiket szeretek, és akik támogatnak, illetve mestereimet.
Fizikailag, szellemileg és érzelmileg hogyan tartja magát karban?
Mivel egész életemben élet-halálra játszottam, fontos a fizikai erőlét. Ami a magammal való foglalkozást illeti, pápai edzőm, Farkas Tamás előírt egy edzésprogramot, amivel évek óta egész jól elvagyok. A mentális és érzelmi jóllétemet a családomnak köszönhetem. Feleségem, Márta (Eigner Márta Borbála – szerk.) pontosan tudja, hogy ki vagyok, aki a szereteten kívül, ami egy tomboló és gyönyörű történet, úgy fogad el, ahogy vagyok. Ez egy óriási dolog, mert nem nagyon lehet engem háziasítani. Csodálatos harmóniában élünk harminckét éve már.