Gyerkőcökkel Suttogó: ideje ráhangolódni az iskolára!

Ficsór Dávid Fotó: Pribránszki Marianna
2025.08.24. 15:51

Alig több mint egy hét, és újra becsengetnek az iskolákban, az óvodák is teljes létszámmal indulnak majd. Ha eddig nem tették meg a szülők, akkor még nem késő a gyermekekkel visszatérni a tanévhez igazodó napirendhez – javasolja Pribránszki Marianna viselkedéspedagógus, vagy ahogy a legtöbben ismerik Győrben, a Gyerkőcökkel Suttogó.

„A reggeli ébredést hozzátok előbbre, különben este sem fog időben elaludni a gyerkőc. Az utolsó héten már keljen akkor, mint iskolaidőben – legfeljebb fél órával később.” A szakember szerint 10 éves korig iskolaidőben este 8–9 óra körül ideális az alvás kezdete. A kamaszoknak pedig még nagyobb az alvásigénye, így ebben az esetben is az időben lefekvés javasolt. A pihentető alvás ugyanis kulcsfontosságú a fejlődéshez, hiánya kisgyermekkorban idegrendszeri éretlenség kialakulásához vezet, ami egyenes út az ADHD-hoz, az ADD-hez, a BTM-hez, vagy az autisztikus spektrumzavarhoz.

Minden kisgyereknek önállóan, sötétben, csukott ajtó mellett kellene elaludnia, külön szobában. Tízéves korig legalább 10, inkább 12 óra alvás szükséges” – hangsúlyozza. Sok gyerek most kezdi az iskolát, az óvoda után ez nagy váltás, de gyakran a szülők izgulnak jobban, ami átragad a csemetére is.

Ha pozitívan, lelkesítve beszélünk a suliról, a gyerek várni fogja. Az elsős tanítók csodálatosak, fokozatosan szoktatják őket a tanuláshoz, november körül fognak eljutni oda, hogy 20 perc komoly tanulás, 5 perc kikapcsolódás és újabb 20 perc.” A lényeg: ne az első napon akarjunk mindent bevezetni, hanem lépésről lépésre állítsuk vissza a rutinokat a nyár utolsó napjaiban!

Kapcsolódó cikkünk:

Kapcsolódó témák: #gyerekek | #iskolakezdés |