Életének 81. évében meghalt Keresztes Tibor, aki Cintula néven vált a magyar rádiózás és ifjúsági kultúra megkerülhetetlen alakjává. A legendás hangulatfelelős és a hazai diszkókultúra egyik úttörője örökre elhallgatott.
Keresztes Tibor a hatvanas évektől kezdve a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külsős riportereként dolgozott, de igazi kultikus figurává a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) működő Magnósklub szervezőjeként vált. Ezeken az eseményeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület találkozott – egy olyan korban, amikor ez még bátor és újító dolognak számított – számolt be az Index a Poptarisznya Facebook-oldalán közzétett szomorú bejelentés alapján.
A „Helló, itt Cintula!” köszönés egy egész generáció fülébe égett bele, ő pedig mindörökre a korszak egyik ikonikus hangja maradt. Cintula neve összeforrt a magyar könnyűzenei kultúra fejlődésével és az ifjúsági szórakozás demokratizálódásával.
A Poptarisznya közlése szerint büszkék arra, hogy megőrizhetnek valamit ebből az örökségből: Cintula hangja ma is hallható a rádió sweeperjeiben (szignáljaiban), így a jövőben is velük marad minden egyes lejátszott dal között, hangként és emlékként egyaránt.
Keresztes Tibor – Cintula több mint fél évszázadon át szolgálta a magyar könnyűzenét és ifjúsági kultúrát. Halálával egy korszak zárult le, de hangja és szelleme tovább él mindazokban, akik ismerték és szerették munkásságát.