Szemszög
Újabb megrázó hír érkezett: meghalt Cintula, azaz Keresztes Tibor. Mennek előre a „nagyok”, és egyre nehezebb ezzel szembenézni. Cintula fogalom volt, akinek talán a hangja előbb vált ismertté, mint a neve. Nyolcvanegyedik évében kapcsolta le örökre a mikrofont és a lemezjátszót…
Keresztes Tibor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, de hamarabb kezdett el zenét, mint közgazdaságtant számolni. 1964-ben már ott volt az Eötvös-klubban működő első magyar diszkóklubban, egy év múlva pedig a Fővárosi Művelődési Ház Magnós Klubjában dolgozott – ahol a fiatalok végre úgy érezhették, nemcsak hallgatói, de részesei is lehetnek valami újnak. Valaminek, ami nyugatról jön, de itthon is dobog.
Ő volt az, aki az Illés-együttes „Nehéz az út” című albumán megszólaló összekötő szövegeket mondta – hangja máig ott zeng minden beatrajongó fejében.
Hamar felfedezte magának a képernyő is: ő vezette a Magyar Televízió első könnyűzenei műsorát, a Tapsifülest, majd jött az Egymillió fontos hangjegy, a Könyvklub, a Hajóbár, a Sarokház: olyan műsorok, amelyek generációknak jelentettek zenei tájékozódást, kapaszkodót, stílust.
Nemcsak műsorokat, közösségeket is épített. Megalapította az Illés-klubot, ahová már akkor zarándokoltak a rajongók, amikor még nem volt divat „klubéletet” élni. És ott volt a Műszaki Egyetem E épületének ifjúsági klubjában is, ahol évtizedek fiataljai kaptak belőle egy szeletet; vagy legalább egy jó estét.
1985-ben Antal Imrével közösen vezette az első magyar szépségkirálynő-választást a Budapest Kongresszusi Központban, ami akkoriban forradalmi vállalásnak számított. Senki nem tudta akkor még, hogy a csodálatos Molnár Csilla a győzelmet követően később önkezével vet véget életének…
A kilencvenes években a Szerencsekerék című vetélkedő narrátoraként hallhattuk újra, később pedig a Sláger Rádiónál dolgozott; csendesebben, de ugyanazzal a stílussal. 2010-ben vonult nyugdíjba.
Cintula a 70. születésnapján együtt ünnepelt a magyar diszkókorszak és rádiózás nagyágyúival: Arató András, B. Tóth László és Dévényi Tibor társaságában. Ez a nagy négyes volt a beat kezdetétől a ’80-as évek végéig a legismertebb, ami a zenei műsorokat illeti. Az első igazi lemezlovasokat tisztelhetjük bennük: alázattal, elszántan és a lehetetlent nem ismerve mutatták meg az akkori szórakozóknak azokat a dalokat, amelyeket akkoriban nem is volt olyan könnyű beszerezni. Bátran mondhatjuk: ők honosították meg Magyarországon ezt a műfajt.
Sokan már B. Tóth Lacira is csak legyintenek: nem trendi, nem modern, a mai rádiózás nem ilyen! Kétségtelen. De tényleg le kell sajnálni mindent, ami régen volt? Különösen akkor fájó ez, amikor a trendek jönnek-mennek, minden megújul, a legendák viszont örökké fennmaradnak.
A Teenager Party sem trendi már, de aki egy kicsit is képben van a magyar zenei életben, tudja, ki volt Ekecs Géza, vagyis bocsánat, Cseke László…
Cintula sem volt modern. Cintula is legenda volt. Abból a korszakból, amikor a zene még talán többet adott, mint most. Emlékszem, édesapám máig meséli, amikor a tanár leültette lány osztálytársát, mert a felelésnél a krétatartóra kitette Szörényi Levente trafikban vásárolt fotóját. A kabala és a felelő sem maradhatott, az Illés viszont történelmet írt – csakúgy, ahogy Cintula is.
Cintula nem volt tökéletes, és sokan nem kedvelték, vagy a helyenként pimasz személyisége, vagy a fizimiskája miatt. Ám volt egyénisége, stílusa! És olyan kapcsolata a közönséggel, amilyen keveseknek adatott. Aki egyszer hallotta őt beszélni, zenét felvezetni, sztoriban mesélni, az tudja: ő nemcsak elmondta a dolgokat. Elhitette velünk, hogy mi is benne vagyunk.
Azokkal is, akik úgy kedvelték, hogy nem is tudták, hogy őt kedvelik: hiszen baritonja rengeteg reklámhangban hallható volt, sőt, Pál Évával közös duettje is őrzi a fülnek és léleknek is kellemes hangot…
Most csend van. De ez a csend az ő hangjával van tele.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás