Az idén is Magyarországra látogat a lappföldi Mikulás

MTI Fotó: Depositphotos.com
2023.11.11. 15:34

Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a finn Mikulás a Mikulásgyár meghívására, Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat - közölte a Mikulásgyár Alapítvány szombaton közleményben az MTI-vel.

Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára – írták.

Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: “adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!”

Zsolnai Endre szerint a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

A közleményben tájékoztattak arról, hogy a szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is  szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban.

A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé – idézi a közlemény Zsolnai Endrét.

A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival december 1-jén Budapesten, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanezen a helyszínen, továbbá december 3-án Sárváron, december 4-én Bábolnán, december 6-án Szerencsen, és december 7-én Szombathelyen.

Fotó: Depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #advent | #jótékonyság | #Joulupukki | #karácsony | #mikulás |