Anyaként még inkább hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani az igényeinket, pedig, ha nem szánunk elég időt saját magunkra is, akkor a gyermekeinkkel sem tudunk elég türelmesek lenni, de tudjuk, hogy türelemre a nyári szünetben is szükség van bőven. Én lóháton ülve engedem el mindazt, ami nyomaszt, mert erre az útra terelt felnőttként a belső iránytűm.

Nem hiába mondják, hogy találnunk kell egy elfoglaltságot, amit csak önmagunkért csinálunk, hiszen, ha nem így teszünk, a mindennapos hajtásban egy idő után elfáradunk, kiégünk, és elveszik belőlünk a lényeg: mi magunk. Ezt pedig anyaként a gyermekeink is megsínylik. Éppen ezért fontos találni valamit, amit egyszerűen csak azért csinálunk, mert élvezzük, mert jó nekünk. Lehet ez akár az olvasás, írás, rajzolás, festés, horgolás, hímzés, tánc, futás, jógázás, lovaglás vagy valamilyen más sport, de igazából bármi, ami kikapcsol és feltölt minket. Hiszen mindenkinek szüksége van arra, hogy a rohanó világban kicsit lelassulhasson, picit úgy érezze, hogy megáll az idő, szépen lassan elszállnak a gondok, senkit sem kell kiszolgálni, nem kell megfelelni, és nincsen semmi más, csak ő és az a szeretett tevékenység. Számomra a lovaglás pont ilyen.

Már korán reggel ébredek, hogy még munka előtt odaérjek a lovardába. Természetesen nem elég korán ahhoz, hogy lemaradjak a reggeli hisztiről – ki milyen formában óhajtja elfogyasztani a reggelijét, melyik tányérból, és milyen bögréből issza a kakaót. Szerencsére aztán a férjem átveszi a gyerekek rendezését, és tényleg jöhet egy kis énidő, elindulok. Mivel a lovarda közel van hozzánk, biciklivel megyek. Amíg végigtekerek a töltésen, már picit kitisztul a fejem, a szabadban tényleg szinte azonnal fellélegezhet az ember. Aztán megérkezek, ránézek a lovakra, és onnantól kezdve csak mosolygok. Ahogy elkezdek kapcsolódni velük, egyre inkább ellazulok én is. Egy másik világba csöppenek.

Letisztítom a lovat, felszerszámozzuk, a pályára vezetjük, aztán már pattanhatok is fel rá. Az oktatóm előre szól, hogy különleges órához érkeztünk, kipróbálunk valami újat, hiszen már készen állok rá. Hamarosan azon kapom magam, hogy életemben először vágtázok. Összhangban mozgok a lóval, suhanunk a széllel, és ha volt is bármilyen gondom azelőtt, már nem számít semmi. Megcsináltuk, együtt. És bár tudom, hogy nehézségek mindig jönni fognak, de már megvan az a hely, ahová mindig visszatérhetek, hogy feltöltődhessek, hogy önmagam legyek, úgy igazán. Ezért pedig végtelenül hálás vagyok.

Nagyon szerencsés az, aki megtalálja, milyen tevékenységgel tudna leginkább töltekezni szabadidejében. Néha újra kell gondolnunk, hogy mire vágyunk, és kipróbálni valami újat. Én két kisgyerek mellett, idén tavasszal döntöttem úgy, hogy legyőzöm a félelmeimet, és engedek a nagy álmomnak: megtanulok lovagolni. Talán elsőre ijesztő lehet arra menni, amerre a belső iránytűnk hajt, de azért érdemes adni neki egy esélyt, hiszen nálunk jobban senki sem tudja, mi tenne minket igazán boldoggá. Ha pedig mi boldogok vagyunk, a gyermekeink is sokkal kiegyensúlyozottabbak lesznek.