Van valami különösen megnyugtató abban, amikor az ember leemel a polcról egy Agatha Christie-kötetet. Tudjuk, hogy gyilkosság lesz benne, tudjuk, hogy mindenki gyanús, és azt is, hogy a végén valaki – talán egy bajszos belga detektív vagy egy éles eszű angol vénkisasszony – rendet teremt a káoszban. Talán éppen ezért szeretjük annyira a mai napig Agatha Christie történeteit: mert megígérik, hogy zűrzavar nem marad megoldás, a bűn pedig nem marad következmények nélkül. Halálának 50. évfordulóján a krimi királynőjére emlékezünk.

Agatha Mary Clarissa Miller 1890. szeptember 15-én született az angliai Torquayban, egy jómódú, de korántsem merev viktoriánus családban. Gyerekkorát magántanulóként töltötte, sokat olvasott, és már egészen fiatalon történeteket talált ki – akkor még leginkább önmaga szórakoztatására. Írónői pályája nem tudatos irodalmi ambícióból indult, inkább lassan, szinte mellékesen nőtte ki magát.

Az első világháború alatt ápolónőként, majd patikai asszisztensként dolgozott. Itt szerzett ismeretei – különösen a mérgekről – később sok regényében visszaköszönnek. Nem a brutalitás érdekelte, hanem az indíték: az apró sértettségek, a kimondatlan féltékenység, a csendben felgyülemlő harag.

Első regénye, A titokzatos stylesi eset 1920-ban jelent meg, és ezzel megszületett Hercule Poirot figurája is. A belga nyomozó pedáns modora, „kis szürke agysejtjei” és udvarias magabiztossága hamar ikonikus lett. Nem véletlen, hogy Poirot alakját számtalan feldolgozás örökítette meg: filmek és hosszú éveken át futó televíziós sorozatok tették világszerte ismertté, generációk számára adva arcot és hangot a karakternek. Hasonlóképp Miss Marple figurája is új életre kelt a képernyőn, bizonyítva, hogy egy idős falusi kisasszony is lehet ugyanolyan izgalmas főhős, mint bármely modern nyomozó.

Élete egyik legrejtélyesebb epizódja 1926-ban történt, amikor férje (és egyetlen gyermeke, Rosalind apja) Archibald Christie hűtlensége és édesanyja halála után az írónő nyomtalanul eltűnt tizenegy napra. Az országos keresés, a sajtó találgatásai és az ügy körüli titkok máig foglalkoztatják a rajongókat. Christie később sosem beszélt erről részletesen – mintha a saját életében is hitt volna abban, hogy nem minden kérdésre kell választ adni.

Második házassága Max Mallowan régésszel új fejezetet nyitott az életében. A Közel-Keleten tett utazások és ásatások inspirálták több regényét is, köztük a Gyilkosság Mezopotámiában vagy a Halál a Níluson című műveket. Ezek a történetek különösen hálás alapanyagok lettek a filmes feldolgozások számára: egzotikus helyszíneik és zárt közösségeik ideálisak voltak a klasszikus „ki a gyilkos?” játékhoz.

Ötven évnél is hosszabb karrierje alatt 66 regényt, 14 novelláskötetet, 2 önéletrajzot és 19 színdarabot írt. Közülük Az egérfogó minden idők leghosszabb ideje játszott színházi darabja. Kevesebben tudják, hogy romantikus regényeket is publikált Mary Westmacott álnéven – ezekből is készült adaptáció, bár jóval kevesebb figyelmet kaptak, mint krimijei.

1971-ben II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Lovagja (Dame) címmel tüntette ki. Ő azonban mindvégig megmaradt szerény megfigyelőnek, aki pontosan tudta, hogy a legnagyobb drámák sokszor a legudvariasabb beszélgetések mögött zajlanak.

1976. január 12-én hunyt el, 85 éves korában. Sírja Cholsey-ben, a St. Mary temetőben található.

Ötven évvel a halála után Agatha Christie nem csupán a krimi királynője. Történetei túlélték őt, és bármilyen formában is mesélik el őket, ugyanazt ígérik: a rejtély megoldható, az igazság kideríthető, és a világ – legalább egy történet erejéig – újra biztonságossá válik.