Az adventet nagyon sokan várják, hiszen az év legszebb időszakának tartják. Nagyrészt rajtunk múlik, hogy tényleg egy kicsit más lesz-e a december, mint az év többi hónapja. Főként a családosoknak adunk most öt ötletet, hogy mivel készülhettek fel igazán szuperül a karácsonyra.
Tény, hogy egyre inkább háttérbe szorul a karácsony valódisága, azért nem szabad elfelejteni, hogy a szent három napban Jézus születését ünnepeljük, az advent pedig az erre való várakozás és felkészülés időszaka. A legfontosabb tehát az lenne, hogy a lelkünket öltöztessük ünneplőbe, és az ajándékokkal azt az örömet fejezzük ki, ahogy az Úr adta egyszülött fiát az emberiség megváltására.
Ezt sem elfeledve díszíthetjük a lakást, válogathatunk az ajándékok között, és tölthetünk minőségi időt azokkal, akiket szeretünk. A családban élőknek talán egy kicsit könnyebb ráhangolódni az ünnepekre, de szeretnénk nekik egy kicsit segíteni, hogy az advent tényleg meghitt és emlékezetes legyen!
Az adventi koszorú gyertyáinak közös meggyújtása
Az adventi koszorú ne csak egy dekoráció legyen a lakásban! Az adventi koszorú a várakozást szimbolizálja, a négy gyertya pedig advent négy vasárnapját jelenti. A keresztény hagyomány szerint főként örökzöldekből készül a koszorú, a sorra meggyúló gyertyák pedig a növekvő fényt, azaz Jézus közeledtét hirdetik. A katolikusoknál a gyertyák színei általában megegyeznek az advent időszakának liturgikus színeivel: három lila, egy pedig rózsaszín; a rózsaszín gyertyát advent harmadik vasárnapján gyújtják meg. Mára már sokféle adventi koszorút kapni, nem mindenki ragaszkodik a hagyományokhoz, a liturgikus üzenethez. Ám azt javasoljuk, hogy a gyertyákat mindig közösen, egy kicsit elcsendesedve, egymásra figyelve gyújtsuk meg. Gondoljunk egy kicsit azokra is, akik már nem lehetnek velünk, vagy éppen azokra, akiknek bármely területén is nehezebb az életük, mint nekünk.

Adventi történetek minden este
Kiterjesztett adventi kalendárium, amely sok-sok tartalommal megtölthető: szervezzük úgy a napjainkat, hogy maradjon idő este minden nap egy-egy történetre, amely közelebb visz minket karácsonyhoz. Ezek lehetnek adventre készülő könyvekből felolvasott történetek, kitalált elbeszélések, régmúlt adventek, karácsonyi történetek felelevenítése. Figyelhetünk arra is, hogy aktuálisak legyünk: december 6-án meséljünk a Mikulásról, december 13-án a Luca-napról, és így tovább. A gyermekeket ilyenkor észrevétlenül taníthatjuk, nevelhetjük, hiszen ebben a korban még roppant fogékonyak. Ha javasolhatunk egy különösen kedves történetet, akkor a Lev Tolsztoj Panov apó karácsonya című történetet semmiképp se hagyjátok ki! Akár bábfilmként is megtekinthető.
Telefon-, tv- és mobilmentes fél óra
Vezessük be adventi szokásként, hogy minden egyes nap legalább fél órára tegyük le a telefont, kapcsoljuk ki a számítógépet és a televíziót. Csendesedjünk el egy kicsit, hiszen a léleknek szüksége van pihenésre és a karácsonyra való hangolódásra, korosztálytól függetlenül. Igen, a gyermekeket is vegyük rá, hogy csatlakozzanak hozzánk: talán már nem is tudják, milyen a gondolataikkal egyedül maradni, annyira ráfüggtek a készülékekre. A legjobb pedig az lenne, ha ezt a szokást nem csak adventre, hanem az év többi hónapjára is átmenthetnénk! Törekedjünk rá!

Közös sütés-főzés régi receptekkel
Csodás családi program lehet, ha a konyhában gyűlik össze a család: hiszen mindig ott van a legjobb hangulat! Talán a legjobb alkalom adventkor van, hogy elővegyük a régi, ünnepi szakácskönyveket, a régi recepteket, és elkészítsünk belőlük néhányat. A legnagyobb kincseket azok a füzetek rejtik, amelyekbe édesanyáink, nagyszüleink még saját kézzel írták bele a recepteket. Sokkal meghittebb hangulata van ezeknek, mint az okostelefonon görgetett modern leírásoknak. Adjuk tovább a sütés-főzés szeretetét a gyermekeknek is! Ezek az adventi hagyományok és a finom falatok erősítik az összetartozást is, hiszen a férfiak és a fiúk is besegíthetnek. A szent három napban pedig az a legfinomabb étel, amelyet a család készített el – közösen, ugye?
Töltsük meg a „Jócselekedetek tálkáját”
Egy ötlet, amely nem csak izgalmas, hanem praktikus is a háztartásban: egy tálkába gyűjtsünk össze papírlapra írt, összehajtogatott jócselekedeteket, és minden nap húzzunk ki belőle egyet. Ne gondoljunk semmi nagy dologra: „Elmosogatok”, „Leviszem a szemetet”, „Bevásárolok”, „Eltörölgetek”, „Segítek tanulni a testvéremnek”, és még hosszan sorolhatnánk. Egyfajta adventi kalendárium ez is, csak éppen jócselekedetekkel és szeretettel megtöltve.