
A kábítószerekkel kapcsolatos problémák egyre nagyobb fejtörést okoznak a rendőrségnek és az egészségünknek egyaránt. A legvédtelenebbek pedig a fiatalok, s pont ezért a bűnözők legkedveltebb célcsoportja. Hogy a drog ne adjon mattot, az első lépést a szülőknek kell megtenniük!
A drogprevencióval kapcsolatban Szabó Csaba rendőr őrnaggyal, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetőjével beszélgettünk. Amellett, hogy Szabó őrnagy szakember, édesapa is, így pontosan tudja, hogy a gyermekeinkkel való őszinte kommunikáció roppant fontos, különösen egy ilyen veszélyes témában, mint a drogkérdés.
„Tapasztalataink azt mutatják, hogy a fiatalok egyre korábban kerülhetnek – vagy éppen kerülnek is – kapcsolatba a kábítószerekkel. Különböző forrásokból tájékozódnak, de legtöbbször felületesen, illetve naivan elhisznek mindent, ami eléjük kerül. Éppen ezért, ha a drogokról van szó, akkor sok esetben tájékozatlanok, illetve hajlamosak csak a „pozitív” hatásait emlegetni” – kezdte az őrnagy, s azzal is egyetértett, hogy „a tiltott gyümölcs mindig édes” gondolat ezen a fronton is megállja a helyét, így sokkal inkább a tájékoztató, szemléltető szülő–gyermek beszélgetést tartja célravezetőnek.
„A tudatmódosító szerek káros, romboló, életeket, családokat tönkretevő hatásáról a szülőknek kell beszélniük a gyermekeikkel, de nem mindegy, hogy ez hogyan történik meg. Legfontosabb talán a bizalmi légkör kialakítása. A kamasszal, fiatallal egyenrangú félként, nem lekezelően kell beszélni. Nem kell letámadni rögtön, hogy álljon elénk, mert mi beszélni akarunk vele. Próbáljuk meghallgatni őt, megérteni, hogy mit miért tesz. Elég, ha először csak megemlítjük, hogy beszélni szeretnénk vele a drogokról, és rákérdezünk, hogy neki lenne-e ehhez kedve. Tudatosítsuk vele, hogy kíváncsiak vagyunk az ő véleményére is. Őszintén próbáljuk meg tudtára adni a gyermekünknek, hogy törődünk vele, és ezért szeretnénk erről a témáról beszélni. Azt kell mindenképpen elmondanunk, hogy a drog egy méreg, ami megváltoztatja, megbetegíti a testet, a lelket, az elmét, a kapcsolatokat. El kell mondanunk neki, hogy a droghasználat befolyásolja a jövőjét, derékba töri a célokat, ellehetetleníti a megvalósításukat. Nem kell, hogy tudományos szintű előadást tartsunk a különböző drogokról és azok pusztító hatásáról! Elég, ha elmondjuk: mi támogatjuk őt a céljai elérésében, és mindig mellette állunk, ha szüksége van ránk. Fontos tehát tudatosítanunk vele, hogy mit tehet vele a szer, milyen hatással lehet egész életére, tanulmányaira, azok folytatására, munkahelykeresésére, kapcsolataira” – részletezte a bűnmegelőzési szakember, akivel hamarosan arról is beszélgetni fogunk, milyen jelei vannak annak, ha egy gyermek már kipróbált valamilyen tudatmódosító szert, s mit tehet ilyenkor a szülő.