Claudia Cardinale, a háború utáni olasz mozi egyik ragyogó szimbóluma, aki hosszú és sokszínű pályafutást tudhatott maga mögött a filmben és a színházban.
Kihunyt egy újabb ragyogó csillag! Nyolcvanhét éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb olasz színésznője, Claudia Cardinale. Több mint hat évtizedes pályafutása alatt nemcsak csillogás és sikerek, hanem személyes tragédiák is meghatározták az életét.
Tunéziában nőtt fel szicíliai származású családban. A filmszakmába 1957-ben került be, miután megnyert egy szépségversenyt Tunisban, amelynek jutalma egy utazás volt a velencei filmfesztiválra. A 60-as és 70-es évek egyik legnagyobb filmcsillagának az első olaszországi filmszerepeiben a hangját még szinkronizálni kellett, mivel szicíliai dialektust beszélt, és francia nyelvű iskolában tanult.
Egy ilyen gyönyörű, fiatal színésznőnek nem volt könnyű dolga a színjátszás világában. Tizenhét évesen egy francia férfi megerőszakolta, teherbe esett és 1958-ban Londonban titokban megszülte fiát. Patrickot, akit éveken át öccseként mutatott be, a szülei nevelték.
Több kisebb szerep után 1963-ban nemzetközi hírnévre tett szert: ekkor szerepelt Federico Fellini „8 és 1/2” című filmjében, és ugyanebben az évben Burt Lancaster oldalán is feltűnt a „Párduc” című alkotásban.
A két film egyidejű forgatása bonyodalmakat okozott, Cardinale felidézte, hogy a két szerephez különböző hajszínt kellett viselnie.
Egy 2013-ban a brit Guardian napilapnak adott interjúban Cardinale szembeállította Federico Fellini és Luchino Visconti rendezői módszereit – utóbbi rendezte a Párducot.
„Ő (Fellini) zaj nélkül nem tudott forgatni. Viscontinál pedig épp az ellenkezője, mintha színházban lettünk volna. Nem szólhattunk egy szót sem. Nagyon komoly volt” – mondta Cardinalle, aki ezekkel a filmekkel olyan szexszimbólumnak tartott olasz színésznők közé emelkedett, mint Sophia Loren és Gina Lollobrigida.
Növekvő ismertsége megnyitotta előtte Hollywood kapuit: szerepelt Blake Edwards vígjátékában, a „Rózsaszín párducban”, valamint Sergio Leone 1968-as filmjében, a „Volt egyszer egy Vadnyugatban”.
Bár természetes szépségével is azonnal levett mindenkit a lábáról, igyekezett bizonyítani, hogy tehetsége is van a színészethez. Ennek ellenére Cardinale karrierje az 1970-es években megtorpant, miután elvált Franco Cristaldi filmproducertől, és kapcsolatot kezdett Pasquale Squitieri filmrendezővel, akitől egy lánya született, akit szintén Claudiának neveztek el.
Dühében, amiért egy másik férfiért elhagyta, Cristaldi arra kérte barátait és az olasz filmiparban dolgozó ismerőseit, hogy ne adjanak szerepeket Cardinalénak. Ennek következményeként például Luchino Visconti visszautasította, hogy szerepet adjon neki utolsó filmjében, a „L’Innocente” (Az ártatlan, 1976) című alkotásban.
„Nagyon kényes időszak volt. Rájöttem, hogy egy fillér sincs a bankszámlámon” – idézte fel Cardinale.
1977-es televíziós minisorozatban, a „Názáreti Jézusban” kapott szerep hozta vissza a vászonra és adott neki reményt, hogy van helye a szakmában. Ezután tovább dolgozott más európai rendezőkkel is, köztük Werner Herzoggal és Marco Bellocchióval.
A rekedtes hangú, láncdohányos Cardinale híres volt arról, hogy rendkívül független, szabad szellemű nő, aki egyszer még a Vatikán protokollját is semmibe vette, amikor miniszoknyában jelent meg VI. Pál pápánál egy találkozón.
2002-ben életműdíjat kapott a Berlini Filmfesztiválon, és akkor úgy nyilatkozott, hogy a színészet nagyszerű pálya volt számára.
„Több mint 150 életet éltem – prostituált, szent, romantikus nő, mindenféle nő –, és csodálatos lehetőség, hogy az ember így megváltoztathatja önmagát” – mondta. „A legfontosabb rendezőkkel dolgoztam együtt. Mindent nekik köszönhetek.”
Életét ünneplő, 2022-ben megjelent könyv címe: „Claudia Cardinale. A legyőzhetetlen”.
Magyarországon is többször járt, 2015-ben a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját vette át, 2018-ban a 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton vedégeként érkezett, a következő évben pedig az Erzsébetvárosi Filmnapon tűnt fel.
Filmjei generációk számára fejezik ki azt a varázst, amely csak a legnagyobb filmsztárok sajátja. Ő már nem csupán a látvány, hanem a lélek része, valami örök és eltörölhetetlen.
Forrás: Recuters