Licitáltak Claudia Schifferre, Puskásra, de kiemelkedően szerepelt Gárdonyi Géza is

A Győrhöz kötődő iskolanévadó kötete 1 millió forint fölött kelt el

Hajba Ferenc depositphotos.com
2023.02.27. 12:35

Claudia Schiffer aláírt fekete-fehér portréfotója megelőzte ugyan Puskás Ferenc jegyzett bőrlabdáját, József Attila Medvetánca 1 millió 160 ezerért kelt el, de a Győrhöz kötődő Gárdonyi Géza A bor című háromfelvonásosa is 1 millió 35 ezer forintot ért.

Az Antikvárium tizennyolcadik, dedikált könyveket licitre bocsátó akciója nagy bevételt és színvonalas, izgalmas küzdelmet hozott a gyűjtők körében. Azt mindenki tudta, hogy József Attila dedikált Medvetánca méltán verhetetlen lesz. Fel is kúszott az ára, egészen 1 millió 160 ezer forintig. Mivel Győrben is vannak igen jelentős gyűjtők, reménykedjünk abban, hogy mint miképpen korábban egy Petőfi kézirat, a Medvetánc is Győrben marad. Erről persze megbízható információink nincsenek.

Számomra meglepetés volt viszont a győri kötődésű Gárdonyi Géza A bor című háromfelvonásosának hatalmas sikere: 1 millió .35 ezer forintot adtak érte. Licitáltak egy másik, a sajnálatosan a Győrhöz közeli Abdán kivégzett Radnóti Miklós szerelmes verseit is közlő antológiára is, 680 ezer 100 forintért talált gazdára.

A rendkívül izgalmasan, nagy ismerettel és empátiával fogalmazó, szerethető történeteket, a természet értékeit is ábrázoló Fekete Istvánt nem tudja megunni a közönség, noha irodalmi értéke a saját műfajában is érzékelhetően elmarad kortársai szépírói tehetségétől. Valószínű gyerekkorunk tévés sorozata, a valóban felejthetetlen Tüskevár iránti nosztalgia húzza fel a szerző műveinek árát. A Tüskevárért most is félmillió forintnál többet adtak a gyűjtők.

Krúdy A vörös postakocsija 720 ezer 200 forintot ért, Mikszáth Szent Péter esernyőjéért 489 ezret fizettek. Kosztolányi Négy fal között című könyvét 440 ezerre árazták be a szépirodalom szerelmesei. Apponyi Albert ellenzéki éveit megörökítő könyvének az ára némi meglepetésre 580 ezer forintig emelkedett.

Puskás Ferenc aláírt bőr labdájára licitáltak a legtovább, 337 ezer 777 forintot fizetett ki érte boldog tulajdonosa. Claudia Schiffer egyénisége és bájai egy fekete-fehér fotón nagyon vonzónak bizonyultak, 450 ezer forintért ütötték le az aláírt fotót.

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #antikvárium | #könyv | #licit |