Fontos kapcsolatok

10+1 idézet a barátság világnapja alkalmából

Fotó: Freepik
Ihász Nóra
2021.07.30. 07:13

Július 30-án ünnepeljük az egyik legfontosabb emberi kapcsolatunk – a barátság – világnapját. Kedveskedjünk hát ma barátainknak, lepjük meg őket valamivel, vagy csak szimplán adjuk a tudtukra, mennyit is jelent, hogy mellettünk állnak, örömünkben és bánatunkban!

A világnap eredettörténetét kutatgatva, könnyen elénk kerül a tény, hogy Paraguayban, 1958 júliusában, egy baráti társaság ötlötte ki, hogy legyen a barátságnak nemzetközi napja. Negyven évvel később, Kofi Annan, az ENSZ akkori főtitkára Micimackót nevezte ki a barátság hivatalos nagykövetévé. Majd a történet 2011-ben vált kerekké, ugyanis ekkor nyilvánították július 30-át hivatalosan is a barátság világnapjává.

Sőt, még egy érdekes szála is van a múlt századi eseményeknek: az Egyesült Állomokban az ország legnagyobb képeslapgyártója már 1919-ben „feltalálta” a világnapot. Ez azonban jóval inkább tekinthető marketingfogásnak, mint jó szándékú kezdeményezésnek, így mégiscsak Paraguayból eredeztetjük ezt a jeles napot.

Szerencsés minden ember, aki igaz barátot, barátokat tudhat maga mellett: jóban-rosszban kiállnak egymásért, sírásig nevetnek vagy nevetésig sírnak, titkokat őriznek és félszavakat is értenek. Adni és kapni: életre szóló emlékeket, tanácsokat, öleléseket. Bátorítást, megnyugtatást, hajnalig tartó beszélgetéseket.

De nehéz is leírni, mi mindent még, így segítségül hívtunk néhány gyönyörű és frappáns idézetet:

  • Barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása. (Hamvas Béla)
  • Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki. (Szókratész)
  • Néha már gondoltam arra, hogy talán a barátság is hasonló kötés, mint az ikrek végzetes összetartozása. A hajlamnak, rokonszenvnek, ízlésnek, műveltségnek, indulatnak különös azonossága összekötöz két embert ugyanabba a végzetbe. S hasztalan csinál az egyik bármit a másik ellen, mégis közös a sorsuk. S hiába menekül egyik a másik elől, mégis tudnak egymásról minden lényegeset. S hiába választ egyik új barátot vagy szeretőt, a másik titkos, íratlan engedélye nélkül nem tud szabadulni ebből a közösségből. (Márai Sándor)
  • Légy lassú, mikor barátot választasz, még lassabb, mikor cseréled. (Benjamin Franklin)
  • Hogysem tíz barátot szerezzek képmutatással, inkább szerzek őszinteségemmel száz ellenséget. (Petőfi Sándor)
  • A barátság nem eszményi hangulat. A barátság szigorú emberi törvény. A régi világban ez volt a legerősebb törvény, erre épültek fel nagy műveltségek jogrendszerei. Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. (Márai Sándor)
  • Az élet mit sem ér barátság nélkül! (Cicero)
  • Egy barát olyan akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény. (Roger Rosenblatt)
  • Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt. (Hamvas Béla)
  • A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki. (Antoine de Saint-Exupéry)
  • A barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, „csendesen” meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen ott van! (Hofi Géza)
Kapcsolódó témák: #barátság | #világnap |