A kereszténység egyik legmélyebb ünnepe a pünkösd. Nem harsány, nem látványos, de annál erőteljesebb. A tanítványok bár együtt maradtak, de féltek és nem tudták, mit kezdjenek a bizonytalansággal. Jézus testben már nem volt velük, és bár ígérte a megerősítést, várakozniuk kellett, s nem tudták, meddig. Végül „megérkezett” a valaha volt legnagyobb erő – Havassy Anna Katalin jegyzete.

A pünkösd tehát a megerősítésről szól. A Szentlélek kiáradása nem más, mint válasz az emberi megtorpanásra. Arra, amikor nem tudod, hogyan tovább. Amikor már elmondtál minden imát, megfontoltál minden lépést, és mégis szinte bénult vagy. Mint egykor az apostolok. Ők elhitték, s a mai kor emberének is el kell hinnie, hogy ilyenkor is jön valami: hívhatjuk hitnek, sugallatnak, belső békének vagy éppen Szentléleknek. A lényeg, hogy irányt ad, lendületet és bátorságot.

Mindenki vágyik erre az élete során, mert mindenki megtorpan néha. Hiszen hányszor nem tudjuk, mit tegyünk. Csalódunk, elfáradunk, elbizonytalanodunk. Jó lenne egy biztos kéz a vállunkon, egy halk szó, ami azt mondja: „ne félj, menj tovább.” S ha nem is jelenik meg lángnyelvekben, a megerősítés ma is ott van, ha nyitott szívvel figyeljük a világot. Talán egy mondat egy baráttól. Egy csendes friss reggel, ami más. Egy mosoly a pékségben. Vegy épp egy döntés, ami hirtelen világossá válik.

A Szentlékek ma is dolgozik. Csendben, mégis erőteljesen. A legnagyobb kérdés továbbra is csak az: készen vagyunk rá, hogy észrevegyük?

Illusztráció: Depositphotos