Zűrös sajtótájékoztató: tisztázta magát az Audi ETO KC

Győr+ Audi ETO KC
2023.01.23. 12:41

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőedzője és játékosa nem vett részt a francia Metz ellen 29-28-ra elvesztett Bajnokok Ligája-mérkőzést követő hivatalos sajtótájékoztatón. Nem azért, mert a csapat nagy küzdelemben, egy góllal kikapott, hanem mert a hazaiak képviselői nem érkeztek meg időben a sajtótájékoztatóra.

Az ügyről a hivatalos Facebook-oldalán adott ki közleményt az ötszörös BL-győztes győri klub.

,,A találkozó lefújását követően azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 19 óra 45 perckor kezdődik a mérkőzés utáni kötelező, élőben közvetített sajtóesemény. Ez a bevett rutin már évek óta az összes Bajnokok Ligája mérkőzésen, a résztvevő csapatok mindegyike jól tudja ezt. Ambros Martín vezetőedző és Estelle Nze Minko időben megjelent a sajtótájékoztató helyszínén, de a hazai csapat nem jött meg. 10 perc várakozás után csapatunk képviselői elhagyták a termet, mivel még mindig nem érkezett meg az ellenfél és sajtó képviselők sem voltak jelen.

Határozottan visszautasítjuk a sajtótájékoztató bojkottálásáról szóló híreszteléseket. Távozásunk okáról az EHF helyszínen tartózkodó hivatalos személyeit és a hazai csapat képviselőjét tájékoztattuk, valamint az EHF illetékes részlegének e-mailben tettünk jelentést.

Hiszünk abban, hogy a szabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak, és úgy gondoljuk, mi mindent megtettünk ezen kötelezettségünk teljesítése érdekében. Hiszünk abban, hogy az ellenfél tisztelete nem csak egy szlogen, és a pályán kívül a meccs egyéb eseményein is ennek szellemében kell eljárni. A magyar sajtó képviselőinek meccs után érkezett interjúkéréseit vezetőedzőnk és játékosaink természetesen megválaszolták.

Részünkről a témát lezártnak tekintjük” – írta a közösségi oldalán az Audi ETO KC.

Kapcsolódó témák: #balhé | #kézilabda | #sajtótájékoztató |