Labdarúgás

Völgyi Dániel Tiszafüredre igazolt

Fotó: Győr+ Archív
Győr+
2021.10.31. 12:20

Az NB III.-as csapat vasárnap 13 órakor az éllovas BKV Előre gárdáját fogadja a Lipcsey Elemér Sporttelepen. Akár már ezen a meccsen is bemutatkozhat az új igazolás, Völgyi Dániel.

„A helyzetünk nem egyszerű, de azért nem is teljesen reménytelen – felelte a csapat honlapjának érdeklődésére a vezetőedző, Dorcsák Zoltán, majd így folytatta: „Szűkös keretünket olyan sérülés és betegséghullám sújtja, hogy alig van egy kezdőcsapatra való egészséges játékosunk. Éppen ezért a klubvezetésünk minden követ megmozgat, hogy szezon közben sikerüljön olyan játékost igazolni, aki segítségünkre lehet. A napokban megállapodtunk a 34 éves Völgyi Dániellel, aki olyan élvonalbeli csapatokban szerepelt, mint a Vasas, az Újpest, a Győro ETO, a Gyirmót vagy éppen a DVSC.

A tiszafüredi klub honlapján úgy folytatták, remélik, Völgyi gyorsan felveszi a ritmust, és erőssége lesz együttesnek a bajnokság hátralévő részében. Hogy már vasárnap pályára lép-e a BKV Előre ellen, az Dorcsák Zoltánon múlik …

Kapcsolódó témák: #labdarúgás |