Női kézilabda

Vereség az utolsó felkészülési meccsen

Fotó: Győri ETO KC Facebook
Győr+
2020.08.28. 18:38

24-16-os, nyolcgólos vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC a Ferencváros otthonában rendezett felkészülési mérkőzésen.

Leynaud, Fodor, Amorim, Brattset, Minko, Kurtovic, Faluvégi összeállításban kezdte a ETO a meccset.

Oftedal elutazott a csapattal a mérkőzésre, de nem öltözött át, csakúgy, mint Puhalák, Görbicz Anita pedig ismét Danyi Gábor segítőjeként lett nevezve a találkozóra.

Háfra és Kovacsics szerezte a gólokat a hazaiaknál, a Győrné pedig Brattset volt tarthatatlan. Két gólja után hetest is kiharcolt az első 5 percben, amit Kristiansen értékesített, így volt az állás 4-3.

Nagy rohanás zajlott a pályán, ebből az első 10 perc végéig a hazaiak jöttek ki jobban (7-5). A 9-5-ös hazai vezetésnél jött Danyi Gábor időkérése, ami után sokáig gólcsend telepedett az Elek Gyula Arénára. Egyrészt azért, mert Amandine Leynaud nemes egyszerűséggel lehúzta a rolót, azaz ziccer és hetes védéssel is segítette csapatát, másrészt azért, mert a győri támadójáték továbbra is eléggé gyengén üzemelt.

Elek Gábor is kikérte idejét, majd végül Tóth lőtt hosszú percek után gólt a 20. percben (10-5). Hét gól is volt az ETO hátránya, de végül Fodor szerzett gólt (12-6).

Nagy küzdelem zajlott a pályán, szünetre végül 4-re jött fel a Győr, 13-9-re vezetett a Ferencváros.

Háfra gólja nyitotta a második játékrészt, erre Kristiansen válaszolt. A védekezés felkeményedett ugyan, de a támadójáték tovább akadozott. Kapufák, rontott hetesek, szabálytalan zárás mind előfordult, nem lehetett így faragni a hátrányból(18-11). Küzdött a csapat, védekezésben Solberg bravúrokat mutatott be, de a támadások befejezésébe továbbra is sok hiba csúszott.

Az utolsó percekre csak a vereség mértéke volt a kérdéses. 24-16-os nyolcgólos vereség lett a vége.

A klub szeptember elsején már el is kezdi az új szezon küzdelmeit. Hazai pályán az Érd csapata látogat az Audi Aréna Győrbe 18:00-ás kezdettel.

Danyi Gábor mérkőzés utáni nyilatkozata ITT elérhető.

FTC-Rail Cargo Hungária – Győri Audi ETO KC 24:16 (13:9)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 0 néző
felkészülési mérkőzés
vezette: Horváth Marton

Győri Audi ETO KC: Glauser, Edwige, Brattset 2, Hansen 1, Leynaud, Solberg, Amorim 4, Csekő, Kristiansen 3(1), Lukács, Fodor 3, Kurtovic, Nze Minko 3, Faluvégi.

Forrás: gyorietokc.hu

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #kézilabda |