ETO FC Győr

Véget ért a felkészülési időszak

Fotó: eto.hu
Győr+
2020.01.30. 18:05

A tavaszi szezon közeledtével Kondás Elemér a ETO FC Győr vezetőedzője értékelte az elmúlt hetek munkáját, valamint előretekintett a vasárnapi Duna Aszfalt elleni bajnoki mérkőzésre.

Hogy értékeli a felkészülést?

A felkészülésünk négy hetet ölelt fel, négy értékes edzőmérkőzést játszottunk. Kondíció teszttel, vérvétellel és orvosi vizsgálattal kezdtünk valamint érkeztek hozzánk új játékosok, az ő beépítésükön dolgoztunk, ami folyamatosan tart. Az, hogy a felkészülésünk milyen volt valójában, azt majd a bajnoki mérkőzések döntik el. Voltak biztató jelek a játékban, úgyhogy remélhetőleg jó teljesítményt fogunk majd nyújtani a tétmeccseken is.

Sikerült beépülni az új játékosoknak?

Olyan játékosok érkeztek, akiket ismertünk, vannak győri kötődésűek is, ha csak Kiss Mátét vagy Priskin Tamást említem, de voltak már korábban itt a Simon fivérek közül is, tehát nem kerültek új közegbe. Ettől függetlenül a játékosoknak meg kell szokni egymást, össze kell hangolni a játékukat, ennek okán főként ezzel telt a januári időszak.

Milyen a csapategység a pályán és a pályán kívül?

A játékosok hozzáállásával, munkájával abszolút elégedett vagyok. Elég sok játékos érkezett és idő kell ahhoz, hogy jó közösség alakuljon ki, de úgy látom, hogy jó irányba megyünk.

Mit vár a bajnoki rajttól?

Felkészültünk az ellenfélből, megtekintettük a legutóbbi edzőmeccsüket is, vannak játékosaik, akiket ismerünk, tudjuk azt, hogy nagyjából mi várható a játékukból. Biztos vagyok benne, hogy ők is felkészülnek belőlünk, nem lesz egyszerű mérkőzés, de úgy gondolom az NBII-es osztályban bárki bárkit meg tud verni, viszont nekünk egy célunk van, hogy nagyon jó eredménnyel hagyjuk el a tiszakécskei stadiont!

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #WKW ETO FC |