Kajak-kenu

Varga Ádám a párosra koncentrál

Fotó: kajakkenusport.hu
mti
2021.05.31. 14:34

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn elfogadta a hétvégi gyorsasági és parakenu Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát.

A magyar szövetség honlapjának közlése alapján az utazó keret összeállítása a hétvégén lebonyolított válogató eredményei alapján alakult ki, amit a szövetség versenysport bizottsága már vasárnap este megtárgyalt, míg előterjesztésüket az elnökség hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag támogatta.

Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány elmondta: két olyan versenyszám van, amelyikben nem az a sportoló áll rajthoz, aki kivívta az Eb-indulás jogát.

„Az időrend nem teszi lehetővé, hogy Kozák Danuta Poznanban a női négyes tagja legyen, mert a K-1-es, és a K-4-es döntő között mindössze negyven perc van. Varga Ádám helyett pedig a válogatón második Kopasz Bálint (a Győri Graboplast versenyzője) indulhat el Lengyelországban K-1 1000 méteren, miután a KSI fiatal versenyzője ezen a hétvégén az ezer párosra koncentrál, amelyben Béke Kornéllal fog rajthoz állni” – nyilatkozta a szakember.

A Béke, Varga páros május közepén győzött az európai pótkvalifikációs versenyen, ezzel megszerezte Magyarországnak az utolsó hiányzó férfi kajakos olimpiai kvótát, valamint kivívta magának az Eb-részvétel lehetőségét.

A csapat több lépcsőben, kedden és szerdán utazik ki a lengyelországi Poznanba.

Az Eb-t csütörtöktől vasárnapig rendezik, a küzdelmeket élőben közvetíti majd az M4 Sport.