Tokió2020

Valter Attila megható gesztusa

Fotó: Valter Attila Facebook oldala
Győr+
2021.07.27. 10:05

Valter Attila hivatalosan nem fejezte be a tokiói olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenyét, sporttársa, Vas Kata Blanka viszont zseniális versenyzéssel a negyedik helyen zár a hegyikerékpárosok között. Valter emberi nagyságáról is tanúskodik, ahogy köszöntötte a fiatal versenyzőtársat.

Valter Attila, a saját, meglehetősen kérdéses körülmények között lezajló versenye után közösségi oldalán csalódottan értékelt:

“Nehéz jó szavakat találni egy ilyen nap után. Úgy éreztem, nincs rajtam nyomás és mindent megtettem, hogy a lehető legjobban menjen a verseny. Mégis az elmúlt hónapok óriási támogatása járt az eszemben és az, hogy nem hagyhatom cserbe azt a rengeteg embert, aki szurkol. Hatalmas pofonként ért, mikor éreztem, hogy az az eredmény, amire vágyom, nem lesz meg. Igyekszem ebből is tanulni és összerakni, mi kell a jobb versenyhez. Ami biztos, hogy sokat kell erősödnöm” – fogalmazott a Giro d’Italián a rózsaszín trikót is viselő Valter.

A magyar kerekes hozzátette, az utolsó meredek hegy előtt nem volt messze a mezőnytől, mindenképp be akarta fejezni a versenyt, 24 kilométerrel a cél előtt azonban megállították őt és több társát is.

“A verseny még nem ért véget, nem értek be az elsők, nekünk pedig nem volt kifejezetten nagy hátrányunk. Tizenhárom percet ácsorogtunk az utolsó rövid emelkedő lábánál, nem tudva, hogy mégis mi történik. Mikor látták a szervezők, hogy nincs elég jármű ahhoz, hogy levigyenek a célba, úgy döntöttek, hogy tegyük meg mégis kerékpárral a verseny végét. Három másik versenyzővel így is beértünk a limiten belül” – írta Valter, aki szerint ez “nem egy nagy eredmény, inkább semmilyen”.

Csalódott vagyok, hogy szervezési hibák miatt jelenleg DNF szerepel a nevem mellett. Igyekeztem kitekerni, ami bennem van” – utalt a “nem ért célba” angol rövidítésére a magyar bringás.

Ezen előzmények után Valter Attila sportolói és emberi nagyságáról is jelzést adott az, ahogy a 19 éves Vas Kata Blanka szenzáció sikerének örülni tudott, s ennek az érzésének hangot is adott:

”Történelem! Blanka Vas köszönöm neked ezt az élményt. Fel se fogom mit műveltél ma…szerény, aranyos, példakép vagy. Indulok is egyet montizni a tiszteletedre! 🙏

Kapcsolódó témák: #hegyikerékpár | #kerékpár | #Magyarock | #Tokió2020 |