Labdarúgás

Újra itthon, újra győzelemre tör az ETO

Fotó: eto.hu
Győr+
2021.03.03. 10:51

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában ismét hazai környezetben lép pályára a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. Ezúttal a Kolorcity Kazincbarcika SC látogat az ETO Parkba. (A mérkőzésről élő online közvetítés lesz látható!)

A vasárnapi, DEAC elleni győzelem után, szerdán ismét pályára lép Csató Sándor együttese. Ezúttal a tabella 19. helyén álló Kazincbarcikát fogadják, ismét hazai pályán.

A soron következő ellenfél huszonöt mérkőzéséből hatot megnyert, szintén hatszor játszott döntetlent és tizenhárom alkalommal szenvedett vereséget.

Ugyanaz elmondható a Kazincbarcikáról, mint az előző körben a DEAC-ról, hogy a kiesés elől menekül, tehát minden mérkőzés létfontosságú számukra. Az ősszel Borsodban magabiztos, 5-0-s győzelmet arattott az ETO, ahol Priskin és Lipták duplázott, rajtuk kívül pedig Berki volt még eredményes.

Csató Sándor egy harcos mérkőzésre számít, ahol sérülés és betegség miatt nem számíthat továbbra sem Királyra, Szuhodovszkira, Vashkebára, Bagira és Molnár Rajmundra. 

Három rosszul sikerült mérkőzés után végre megszereztük a győzelmet – kezdte Csató Sándor. – A kötelező győzelmek mindig nehezek, a játékunk azért még mindig akadozott, ennél sokkal többet várok a csapattól, de a győzelem nagyon fontos volt számunkra, hiszen hazai pályán egy kiesőjelölt csapat ellen kötelező a három pont. Ugyanez vár ránk szerdán, a Kazincbarcika ellen, hiszen számukra is élet-halál kérdés minden meccs. Biztos vagyok benne, hogy a védekezésre fektetik a hangsúlyt, abból építik majd fel a kontráikat. Ezt nekünk meg kell tudni oldani hazai pályán, bízom benne, hogy már a játékunk is fejlődni fog a sikeresen megvívott találkozó után, és szeretnék egy újabb győzelemmel lezárni ezt a két hazai mérkőzést.

A mérkőzést a szurkolók ITT következtik figyelemmel 14.30-tól!

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #WKW ETO FC |