Labdarúgás

Új vezetőedző az ETO-nál

Fotó: eto.hu
Győr+
2021.03.22. 17:46

A mai nappal 2022. június 30-ig tartó szerződést írt alá klubunkkal dr. Dobos Barna PRO licenszes futballedző - tette közé az egyesület a Facebookon.

Az elmúlt fordulók eredménytelensége, illetve a mutatott játék miatt a klub vezetősége és Csató Sándor közös megegyezéssel szerződést bontottak. Csató Sándornak köszönjük az ETO-ért végzett munkáját, és további jó egészséget és sok sikert kívánunk – részletezi a klub Facebookon.

A holnapi naptól már Dobos Barna irányítja a WKW ETO csapatát, és legfontosabb feladata, hogy a 2020/2021-es szezon hátralévő kilenc mérkőzésén felmérje azt, hogy kik azok a játékosok, akikre a következő szezonban is lehet számítani, illetve megtalálja azokat a hiányposztokat, ahova a nyáron célzottan igazolni tudunk.

Dr. Dobos Barna 1970. május 12-én született Móron. A gyógyszerész, illetve közgazdász végzettséggel is rendelkező PRO licenszes labdarúgó edzőt 2012-ben nevezték ki a Dunaújváros NB III-as csapatának élére, amellyel 2013-ban megnyerte a bajnokságot és feljutott az NB II-be. Rögtön a következő szezonban a második helyig vezette csapatát, és így hatalmas bravúrral feljutottak az első osztályba. 2018 szeptemberében vette át a Zalaegerszeg NB II-es csapatának irányítását, és még abban az idényben, nagy fölénnyel megnyerte a csapat az NB II-es bajnokságot, így Dobos vezérletével, hét év után újra feljutott az élvonalba a kék-fehér gárda. 2020 májusában nevezték ki a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzőjének, ahonnan év végén távozott.

A feljutási küzdelmekben rutinos Dobos Barna így nyilatkozott új kinevezésével kapcsolatban:

“Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagymúltú, tradicionális klubhoz kerültem. A következő időszak feladata a csapat felmérése és a jövőévi keret összeállítása ahhoz, hogy jobb eredményt érjen el a klub, mint amit az elmúlt években sikerült”

– mondta.

Kapcsolódó témák: #WKW ETO FC |