Tovább szépült a Győri Vízitelep

Szigeti Sándor Kajak-Kenu Győr, Facebook
2023.01.30. 20:45

Önkéntes felajánlásnak köszönhetően tovább szépült a kajak-kenu sport győri bázisa. A vízitelep hátsó részén lévő jókora területet felújították és megoldották a vízelvezetést is.

Győrben a kajak-kenu sport évtizedek óta sikersportág. Olimpiai bajnokokat, valamint világ- és Európa-bajnok versenyzők sorát adta a városnak és Magyarországnak. Örömteli a hír tehát, hogy komfortosabb és szebb környezetben készülhetnek a versenyzők és az utánpótlás korosztályokban jeleskedő több száz gyermek.

Előtte…

„Egyik volt kenusunktól, Neumann Zoltántól érkezett a felajánlás, hogy a cégével rendbe tenné a terület hátsó részét, ami udvarként funkcionál. Ezen a területen hajókat tárolunk, itt oldjuk meg a parkolást is, úgyhogy nagyon örültünk a megkeresésnek” – mondta el kérdésünkre Weisz Róbert.

Utána…

„A tereprendezés során megoldották a vízelvezetést, a gyakran vizes és tócsás területet murvás burkolattal töltötték fel és kiegyenlítették. Ezután könnyebb lesz a bejárás a hajószállítókkal és a parkolási helyzet is lényegesen javul, ezúton is köszönjük a segítséget – tette hozzá a Graboplast Győri VSE szakosztályvezetője.

Kapcsolódó témák: #Graboplast Győri VSE | #kajak-kenu |