Tokióból jelentjük

Tótka Sándor: nem láttam még sírni az edzőmet, most ez elintéztem neki

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nagy Roland
2021.08.05. 07:49

Meggyőző rajt és nagyon erős hajrá után újabb magyar aranyérem kajakozásban, ezúttal a 200 méteres távon. Tótka Sándor meghatottan nyilatkozott a Győr+ Médiának.

“Azt hittem, hogy az olasz nyert, ilyenkor mindig pesszimista vagyok. Még mindig nem tudom elhinni” törölte le a könnyeit Tótka Sándor, miután olimpiai aranyat nyert a kajak egyesek 200 méteres számában.

Mindenre felkészültem, de a hátszél feküdt nekem. Az is kedvező számomra, hogy két órán belül kell menni két futamot. Amikor ezt a szabályt meghozták, nagyon örültünk az edzőmmel. Ezt nekem találták ki, a felnőtt világbajnok címemet is így szereztük. Itt Japánban minden összeállt, nagyon meleg van, amit én kifejezetten jól bírok. Mi otthon 36 fokban edzettünk, amikor mások 18 fokban”

Tótka Sándor éremkollekciója már teljes: van már ifjúsági olimpiai, Európai ifjúsági olimpiai, és ifi világbajnoki aranyérme, és mindez a sor az övé a felnőtt mezőnyben is.

Galéria: MTI/Kovács Tamás

“Nézzétek meg milyen súlya van egy olimpiai aranyéremnek”mutatja a megnyert medált, miközben együtt nézzük a vegyes zónából a női kajak egyesek befutóját, és Sanyi már az előtt felkiált, hogy bárki tisztán látta volna mi a vége: “Tami második, bravó!” Örülünk közösen, aztán folytatja.

Milyen időt eveztem? Na az előfutamban úgy mentem ennyit, hogy száz húsztól már szinte nem lapátoltam, ha végig nyomom, ott meglett volna az olimpai rekord. Sosem láttam még elérzékenyülni az edzőmet, most ezt elintéztem neki, együtt sírtunk.”