GYAC

Torna-vb – Mészáros Krisztofer döntős egyéni összetettben

Fotó: Magyar Torna Szövetség
mti
2021.10.20. 18:28

Mészáros Krisztofer döntőbe jutott egyéni összetettben a Kitakjúsúban zajló torna-világbajnokságon, ahol a szerenkénti finálékban a férfiaknál nem lesz magyar érdekelt.

A 20 éves győri versenyző a magyar csapat többi tagjához hasonlóan kedden lépett szerekhez a selejtezőben, és a napot kiegyensúlyozott, jó teljesítményével a negyedik helyen zárta. A hat gyakorlatáért összesen 82,632 pontot kapott, és annak ellenére is jó esélyekkel várhatta a szerdai folytatást, hogy a mezőny nagyobb része még hátra volt a kvalifikációban.

A vb harmadik versenynapján végül csupán ketten kerültek elé, így összességében a hatodik helyen zárta a selejtezőt és készülhet a pénteki egyéni összetett döntőre, amelyben világbajnokságon legutóbb Supola Zoltán révén volt magyar érdekelt 1999-ben.

„Nagyon nagy boldogság számomra, hogy életem második világbajnokságán sikerült az összetett döntőbe jutnom. Elégedett lehetek a hat gyakorlatommal és az azokra kapott pontokkal” – idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Mészáros Krisztofert. Hozzátette, már kedden is reménykedett a továbbjutásban, mert ismeri a mezőny jelentős részét, és bízott benne, hogy a pontszáma elégnek bizonyul.

A döntőre az a célom, hogy hasonló minőségű gyakorlatokat mutassak be, és akkor nem nagyon fogok hátrébb csúszni” – mondta a Győri AC sportolója.

Kovács István szövetségi kapitány megjegyezte: Mészáros pontszáma a döntőbe jutásnál is nagyobb fegyvertény.

„Bízom benne, hogy a döntőben is meg tudja ismételni a teljesítményét, és akkor az első tíz között végezhet. Jól tornázik, és megmutatta, hogy lehet rá számítani” – fűzte hozzá.

Altorjai Sándor csapatvezető úgy vélekedett, ha Mészáros kijavítja az apróbb tartáshibáit, akkor előrébb is végezhet. Hozzátette, sokat beszéltek a győri tornásszal arról, hogy ha hibázik, akkor azt hagyja maga mögött, törölje ki azonnal, és csinálja tovább a gyakorlatát, ám ezúttal jól kezdett nyújtón, és ez megalapozta számára a sikert.

Mészáros talajon (14,033 pont) és korláton (14,566 pont) egyaránt a hatodik volt az első két csoport után, ám szerdán folyamatosan csúszott hátrébb, így a szerenkénti finálékba nem jutott be, ahogy csapattársai sem. A nyújtón 2018-ban Európa-bajnok Vecsernyés Dávid a 15. helyen zárta a számot.

Egyéni összetettben Mészáros mellett még Tomcsányi Benedek szállt harcba a fináléért, 75,031 pontos eredménye pedig a 37. helyhez volt elég.

Nemzetenként egy szeren legfeljebb három tornász mutatkozhatott be, az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 sportoló került be, de országonként maximum kettő, ez utóbbi elv érvényesült a szerenkénti nyolcas döntőkben is.

A nők selejtezője már magyar idő szerint kedd reggel véget ért, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia felemáskorláton, a világkupa-szériát nyert Bácskay Csenge pedig ugrásban jutott döntőbe. Szerfináléban magyar női tornász ezt megelőzően 1997-ben szerepelt vb-n, ráadásul egy visszalépésnek köszönhetően Bácskay a csütörtöki egyéni összetett fináléba is bejutott. Ezáltal a korábban második tartalék Székely Zója került az első számú tartalék szerepkörébe.

Szerdán másfél órára leállt a verseny, mert egy kolumbiai tornász koronavírus-tesztje pozitív lett. A csarnokot kiürítették, majd teljes egészében fertőtlenítették, és csak ezt követően folytatódhatott a program.

Kapcsolódó témák: #GYAC | #torna | #világbajnokság |