Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból hetilapunkban cikksorozatot olvashatnak, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.
Keglovich László 1958 és 1973 között játszott az ETO-ban. Összesen 312 NB I-es mérkőzésen szerepelt zöld-fehér színekben, és 28 gólt szerzett. Amellett, hogy 1963-ban bajnoki címet nyert az ETO-val, a magyar klubfutball egyik legnagyobb nemzetközi sikerének is részese volt. 1965-ben a vele felálló győri csapat egészen az elődöntőig menetelt a BEK-ben, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában, amely a mai Bajnokok Ligája jogelődje volt.
„Hogy mi volt a titkunk? Egységes csapatunk volt, amely kiemelkedően védekezett. A pályán és azon kívül is remek közösséget alkottunk, kiváló futballisták szerepeltek abban az együttesben, én magam pedig fiatal játékosként élhettem át a sikereket. Leírhatatlan érzés volt, amikor bebiztosítottuk a bajnoki címünket. Sopronban léptünk pályára, és a mérkőzést követően egyből érkezett az örömhír: a Fradi botlott a Dorog ellen, mi vagyunk a bajnokok. Győrbe érve elképesztő fogadtatásban volt részünk. Az ETO székháza a Szent István és a Jókai út találkozásánál volt. Azt gondolom, se előtte, se utána nem volt akkora ünneplés a városban egy sportsiker kapcsán. Elképesztően sokan vártak minket. Több ezer győri ünnepelt bennünket a Szent István úton” – mesélte a 83 esztendős legenda, aki tagja volt az 1968-ban a mexikói olimpián aranyérmet nyert magyar válogatottnak.
Keglovich, akit 2015-ben választották meg Győr díszpolgárának, elmondta, a BEK-menetelés során végig futball-láz uralkodott a városban.
„Lipcséből érkeztünk haza az egyik mérkőzésünkről, s a csapatbuszunk csak lépésben tudott haladni. A szurkolóink elárasztottak minket szeretettel. Más volt akkoriban, közvetlen kapcsolatunk volt a drukkerekkel, többükkel évtizedes barátságok alakultak ki. Még ma is felfoghatatlan, hogyan tudott összezsúfolódni 23 ezer ember a régi ETO-pályán, a hazai BEK-meccseinken. A futópályára plusz padokat kellett kirakni. Mindössze néhány centire a játéktértől ültek a nézők” – emlékezett vissza Keglovich László.
Annak idején elképesztő eredménynek számított, hogy egy vidéki csapat meg tudta nyerni a bajnokságot. A kommunista rendszerben az állami szervek által támogatott budapesti klubok ugyanis sokkal több pénzből gazdálkodhattak. Rendre átigazolták a vidéki együttesek legjobb játékosait. Keglovich Lászlót is megkörnyékezték, de ő hűséget fogadott az ETO-nak, és elutasította a megkereséseket.
„1959-ben még eltiltást is kaptam azok után, hogy nem akartam a Vasashoz menni. Egyébként a legjobb fővárosi csapatok mind megkerestek, de kivétel nélkül nemet mondtam nekik. Aztán azzal az indokkal eltiltottak, hogy egyszerre több klubbal is tárgyaltam” – árulta el Keglovich László.