Tarolt a GYAC az utánpótlás-tornán

Fotó: GYAC
Mireider Máté
2020.12.15. 15:50

Női tornában hozott haza értékes eredményeket és rengeteg medált a GYAC.

Női tornában országos utánpótlás-bajnokságot tartottak a hétvégén Budapesten, ahol a Győri Atlétikai Club szakosztálya is részt vett. A GYAC sikere megkérdőjelezhetetlen: szinte minden kategóriában érmet szereztek, több számban bajnokot avathattak. Mészáros Sándor szakosztályvezető egyenesen “éremgyár”-ként jellemezte a hétvégét, utalva ezzel az egyidőben zajló törökországi férfi EB-re is, ahol a válogatott szerzett nagy sikereket.

Zsebibaba I. korosztályban a 2014-ben és később született gyerekek versenyezhetnek, a csapatversenyben a GYAC a 3. helyre futott be. A csapat névsora: Gál Zselyke, Nyári Viktória, Iván Hannaróza, Nyerges Emma, Tóth Alexandra, Kiss Hanna.
Edzők: Szűcs Szonja, Horváth András, Tóth Károly.

Abszolút pozitív élmény volt a verseny, jó visszaigazolás, hogy jó úton haladunk. A felkészülésünket ugyan nehezítette a koronavírus, de a lányok érdeme is, hogy szorgalmasan készültek a megmérettetésre, ami ráadásul az első versenyük volt, így jó értelemben, de minket is meglepett az eredmény – nyilatkozta Szűcs Szonja, a csapat egyik edzője.

Zsebibaba I. korosztály edzőikkel. Fotó: GYAC

Zsebibaba II.-es korcsoportban a 2012-2013-as születésű gyerekek versenyezhetnek, a GYAC ebben a kiírásban is a bronzérmet szerezte meg. A csapat tagjai: Kovács Bianka, Balikó Flóra, Krass Szofi, Hegedűs Réka,
Linnert Zsófia, edzőik Prutzki Cintia és Magyar Tamás.

Mindkét korcsoportban két forduló szokott lenni évente, egy tavasszal és egy ősszel, az idén azonban a tavaszi forduló elmaradt – tudtuk meg Fajkusz Csabától, aki szintén a GYAC edzője. A szakember azt is kiemelte: beérett az öt éves munka eredménye, hiszen maga a szakosztály is 5 évvel ezelőtt jött létre.

Zsebibaba II. korosztály edzőikkel. Fotó: GYAC

Gyermek kezdő kategóriában a 2010-11-es születésű gyerekek versenyeznek. A GYAC két csapattal indult, a “B” jelű csapat aranyéremmel térhetett haza, az “A” pedig a 4. helyen végzett.

GYAC “B”: Fekete Sára, Polgár Hanna, Hajas Dóra, Csák Imola Jácinta.
A bajnokcsapat edzői: Szűcs Nicoletta, Farkas András, Fajkusz Csaba

GYAC”A”: Detrik Nárcisz, Csiszár Nadin, Nagy Kármen, Korda Heléna.
A 4.helyezett csapat edzői: Prutzki Cintia, Szűcs Nicoletta, Magyar Tamás, Fajkusz Csaba

Első és negyedik helyen a GYAC “B” és “A” csapata kezdő kategóriában. Fotó: GYAC

A csapatok sorsolása miatt taktikai okokból a “B” csapat volt az erősebb, ők lettek a bajnokok, de nagyon örültünk az “A” csapat 4. helyének is. Az eredményt két forduló alapján hirdették idén, sajnos a tavaszi két forduló elmaradt, ami egyáltalán nem csökkenti a bajnoki cím értékét – értékelt Fajkusz Csaba.

Gyermek haladó kategóriában a 2009-10-es születésű gyerekek vannak, itt szintén két fordulót tartottak idén a szokásos négy helyett. A GYAC pontegyenlőséggel végzett a második helyen.
A csapat tagjai: Molnár Dorka, Garai Zara Zoé, Tóth-Prépost Petra, Szilágyi-Janó Polli, Pethő Emese.
Edzők: Szűcs Nicoletta, Árkovics Krisztina, Farkas András, Fajkusz Csaba

Haladó kategóriában II. helyen végzett a győri csapat. Fotó: GYAC

Tovább, szerenkénti és egyéni eredmények:

Gyerek kezdő egyéni összetett országos döntő:
I.Fekete Sára
II. Polgár Hanna
V. Hajas Dóra
VIII. Csák Imola
XIII. Nagy Kármen
XVIII. Korda Heléna
XXVII. Detrik Nárcisz
XXXVI. Csiszár Nadin

Gyerek kezdő szerenkénti országos döntő, ugrás:
I. Polgár Hanna
II. Fekete Sára
IV. Csák Imola
V. Hajas Dóra

Gyerek kezdő szerenkénti országos döntő, korlát:
I. Fekete Sára
II. Polgár Hanna
IV. Hajas Dóra

Gyerek kezdő szerenkénti országos döntő, gerenda:
IV. Fekete Sára
V. Hajas Dóra

Gyerek kezdő szerenkénti országos döntő, talaj:
III. Polgár Hanna
V. Fekete Sára

Gyerek haladó egyéni összetett országos döntő:
VII. Pethő Emese
XI. Tóth Prépost Petra
XIX. Szilágy-Janó Polli

Gyerek haladó szerenkénti országos döntő, ugrás:
III. Pethő Emese

Kapcsolódó témák: #atlétika | #GYAC | #sport | #tornász |