Tarcsi Róbert, az ETO FC Győr labdarúgója július 18-án a Nyíregyháza Spartacus játékosa lett. A 21 éves támadó a nyár folyamán több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, a klub pedig szerződést kínált a 190 cm magas játékosnak.
Az egykori győri játékos így nyilatkozott új csapatának honlapján:
„Nagy örömmel tölt el, hogy itt lehetek, egy ilyen nagy klubnál, mely ilyen szurkolótáborral rendelkezik. Fekete Tivadar sportigazgató keresett meg egy olyan szakmai koncepcióval, mely nagyon szimpatikus volt számomra. Először a második csapatnál kezdtem, majd pár nap után csatlakoztam az első csapathoz. A Szabó István által vezetett kiváló szakmai munka és az első csapat légköre igazán kivételes. Nagy öröm volt számomra, amikor a sportigazgató közölte, hogy profi szerződést ajánlanak. Egy olyan szakmai modellt vázoltak, ami számomra megnyerő volt. Korábban hasonló módon már sikeresen építettek fel labdarúgókat. Ebben a modellben a kezdő lépés az lesz, hogy a fejlődésem érdekében a kellő játékpercek miatt kölcsönben egy NB-II-es csapatnál folytatom. Bízom abban, hogy minél előbb, minél felkészültebben térhetek majd vissza, és Nyíregyházán is bizonyítani tudok. Nagy motivációval tekintek a jövőbe, szeretném a bizalmat meghálálni- mondta Tarcsi Róbert.
A fiatal labdarúgó a kövekező szezont tehát kölcsönben, a Karcagi Sport Egyesületnél tölti.
Forrás is fotó: nyiregyhazaspartacus.hu