
Idei első előkészületi mérkőzésén, nagyot küzdve, kiválóan helyt állt az osztrák bajnok otthonàban női labdarúgó csapatunk – írja az eto.hu.
Nem is olyan régen, néhány hónapja, a Bajnokok Ligájában, többek között a Barcelona és a Manchester City ellen szerepelt a St. Pölten, amellyel szemben remekül kezdett az ETO. A nagy iramú első félidőben, a mezőny fölénye mellett, kapura is veszélyesebb volt a győri csapat, White ès Kocsán is közel állt a gólszerzéshez, amely végül Sülének sikerült a játékrész közepén. Masszívan védekezett az ETO, és a hazaiaknak csupán egy véleményes kezezést követő büntetővel sikerült egyenlíteniük.
Fordulás után, a BL csoportkörébe jutott osztrák bajnok játszott fölényben, igaz, az ETO-ban ekkor már szinte csak utánpótlás jàtèkosok szerepeltek, így például a 14 évesen bemutatkozó, Szabò Ingrid is.
Összességében, túlzás nélkül kijelenthető, hogy az ETO kezdőcsapata, kiegyenlített mérkőzést játszott egy kiemelkedő nemzetközi együttes ellen.
Csapatunk jövő szombaton Bécsbe utazik, ahol egy másik osztrák él klub , az Austria Wien ellen lép pályára.
Dörnyei Balázs: Jó lenne minden héten ilyen szintű mérkőzéseket játszani. Kicsit sajnálom, hogy rutintalanságunkkal, gólokat ajándékoztunk ellenfelünknek.
St. Pölten- ETO FC Győr 3-1 (1-1)
ETO: Borok – Öreg, Kovács L., Nagy F., Frajtovic, Süle, Abambila, Savanya, Sali, Kocsán, White.
Csere: Spilenberg, Nagy Sz., Jánosi, Topalov, Tóth S., Horvathova, Kern, Szabó I., Feil, Németh V., Kükedi, Rajkovic, Smuk, Ézsely. Edző: Dörnyei Balázs.
Forrás: eto.hu