Takács Boglárka elődöntős női 100 méteren

MTI Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
2023.08.20. 14:42

Takács Boglárka nagyszerű futással harmadik lett előfutamában és bejutott az elődöntőbe női 100 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap.

A BHSE országos csúcstartója (11.14 mp) a hatodik futam egyes pályáján rajtolt. A cél az első háromba kerülés volt a számára, mert úgy lehetett helyezéssel továbblépni.

Ahogy több más csapattársát, úgy láthatóan őt is feldobta a hazai pálya és a mögötte álló többezres tömeg. Kiválóan kapta el a rajtot és gyakorlatilag féltávtól egyértelmű volt továbbjutása. Végül a nemzeti rekordtól mindössze négy századdal elmaradva (11.18 mp) ért célba a harmadik helyen az elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou (11.08 mp) és a jamaicai Shashalee Forbes (11.12) mögött. 

Egy csoda volt, minden pillanata, mindjárt most is sírok” nyilatkozta a magyar újságíróknak a 21 éves vágtázó. “Összességében ez egy jó futás volt, főleg így délelőtt. Amikor megláttam a futambeosztást kicsit szomorú voltam, hogy szélére kerültem és akikkel harcolnom kell, messze lesznek tőlem, de próbáltam a jó oldalát nézni: ,ellettem egy 13.15-ös futó van, ezért tudok majd saját magamra, a saját mozgásomra koncentrálni.”

Takács hozzátette, hogy reményei szerint maradt még benne tartalék, mivel az elődöntőt este rendezik, még nagyobb nézősereg előtt, komoly körítéssel, ami feldobhatja, ráadásul a továbbjutással egy komoly teher lekerült róla.

“Bízom benne, hogy meglesz az országos csúcs, nagyon szeretném megfutni” – jegyezte meg Németh Roland tanítványa.

A nők klasszikus vágtaszámának elődöntőjét hétfőn 20.35-től rendezik.
Kapcsolódó témák: #atlétika | #atlétikai vb |