
Kisebb betegséggel bajlódva is Eb-bronzérmet szerzett a születésnapját ünneplő Kopasz Bálint Csehországban. Takács Kincső egy értékes negyedik helyet csípett meg.
A Patent Győri VSE kajakosa éppen a kontinensviadal előtti napon ünnepelte 28. születésnapját. A férfi kajak egyesek ezer méteres döntőjében óriási csatában dőlt el az érmek sorsa, aztán a díjátadó után az is kiderült, hogy Bálint egy kisebb betegséggel vágott neki a viadalnak:
„Attól függetlenül, hogy harmadik lettem, magabiztos versenyzést tudhatok magam mögött, és nem lehet mindig nyerni. Sajnos két héttel ezelőtt volt egy kis betegségem, amely egy hétre leterített és utána már csak hét napom volt, hogy felkészüljek erre a versenyre, ami nem volt szerencsés. Ehhez képest viszont jól helytálltam, aminek örülök. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen szuper jó mezőnyben, ilyen erős ellenfelekkel tudtam csatázni. Szerettem volna előrébb végezni, de számítottam rá, hogy a betegség miatt nem fogok nyerni. Szoros volt a vége, a svéd srác már felbukkant a közelmúltban, arra azonban nem számítottam, hogy előttem fog végezni. Az augusztusi, milánói világbajnokságon még erősebb lesz a mezőny, nagyon várom” – nyilatkozta az eredményhirdetést követően a Patent Győri VSE olimpiai bajnoka.
A csehországi Racicében megrendezett Eb-n kis híján született egy másik győri érem is. Takács Kincső a kenu egyesek 200 méteres sprinttávján volt érdekelt a fináléban. Kincső tökéletes rajttal és nagyszerű tempóban versenyzett, és az utolsó ötven méteren a bronzérem esélye is felcsillant a számára, de a negyedik hely megszerzése is fantasztikus eredmény:
„Az elő- és a középfutam döcögősen indult, a döntő viszont jól alakult, ekkor éreztem rá, hogy erőben, nyomatékban hogyan tudok tovább gyorsulni. Feljebb zárkóztam a közvetlen élmezőnyhöz, és örülök a negyedik helynek, semmilyen csalódottság nincs bennem. A mostani Eb tulajdonképpen az augusztusi világbajnokság egyik felkészítő állomása volt, az igazi, érdemi munka még csak ezután kezdődik. Csak egy nagyon rövid nyári pihenő lesz, aztán kőkeményen megy tovább a felkészülés” – mondta el lapunknak Takács Kincső.
