Röplabda

Szorosabb is lehetett volna

Illusztráció: Győr+ Archívum
Győr+
2020.10.12. 19:36

Komoly utánpótláscsapattal találkoztak a győriek a hétvégén, hiszen a tavalyi Fésűs Röplabda Akadémia fuzionált a Budaörssel.

Nehéz mérkőzés várt a SZESE-re, s a játék képe hasonlóan alakult mindhárom szettben.

A játszmák kezdetén tudta csak tartani a lépést a Győr a házigazdával, öt-hat pontig fej-fej mellett haladt a kép csapat, ám szép lassan felőrölték a vendégeket.

Folyamatosan növelték előnyüket és egyre több pontot szereztek nyitásokból. A SZESE nem tudta tartani a lépést a budaörsiekkel, végig ők irányították a mérkőzést, azonban a különbség nem adja vissza teljesen, amit a győri lányok a pályán bemutattak.

Habár sokszor az ellenfél hibáiból éltek és nehézen ment a pontszerzés, de voltak szép megmozdulások és több jó labdamenetet is produkáltak egy erős ellenféllel szemben.

Szamosi Balázs: – Voltak jó támadásaink, sokszor kellett vetődnie az ellenfélnek a labdáért és a játékunk szebb volt, mint amit az eredmény mutat. Kétségkívül nem egy mérlegen állt a két együttes, támadásban és védekezésben egyaránt fejlődnünk kell, de pár apró, idegesítő hibát leszámítva tudtunk jó labdameneteket produkálni. Voltak erős támadásaink és jó nyitásaink amikkel védekezésben többször gondolkodásra késztettük a Budaörsöt. Sajnos az ejtéseikkel nem tudtunk mit kezdeni, mert nem értünk fel ezekre a rövid labdákra.

Budaörsi DSE-Emericus–SZESE Győr 3–0 (9, 7, 17)
Budaörs, NB II-es női mérkőzés, zárt kapuk mögött. V.:Selega, Ladányi.

SZESE: Hirni, Léhner-Vargán, Gintli, Juhász V., Orbán A., Huber. Csere: Butsy, Szalai F. Vezetőedző: Szamosi Balázs.

Kapcsolódó témák: #röplabda |