Kosárlabda Európa Kupa

Szoros csatában vereség Törökországban

Fotó: Győr+ Archív, Vig Norbert
mti
2021.10.13. 19:34

Az UNI Győr MÉLY-ÚT 74-67-re kikapott a török Elazig vendégeként szerdán a női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének első fordulójában.

A mieink az előző EK-szezonban otthont adtak a csoportkört helyettesítő és a koronavírus-járvány miatt szervezett buboréktornának, ahonnan nem jutottak tovább a nyolcaddöntőbe.

A 2021/22-es idényben már a hagyományos rendszerben zajlik a csoportkör, amelynek törökországi nyitányán Iványi Dalma vezetőedző együttese a nagyszünetben még csupán hárompontos hátrányban volt, a záró negyednek viszont 11 pontos török fórral vágtak neki a felek. Noha a hajrára sikerült öt pontra zárkóznia, fordítani már nem tudott a Győr.

A találkozó legeredményesebbje a győriek amerikai légiósa – az észak-amerikai profiliga (WNBA) legjobb újoncainak csapatába bekerült – Aarion Shawnae McDonald volt 27 ponttal.

A sorozat egy hét múlva az ukrán Prometej együttese ellen folytatódik hazai pályán az UNI Győr MÉLY-ÚT számára.

Az EK másik három magyar csapata közül a D csoportban a PEAC hazai pályán kezd majd az izraeli Ramla ellen, míg az F csoport két magyar együttese, a selejtezőből főtáblára került, újonc Csata és a legutóbb nyolcaddöntős DVTK egymással csap össze a Ludovika Arénában.

Eredmény:
Női Európa Kupa, 1. forduló, B csoport:
Elazig IL Özel Idaresi (török) – UNI Győr MÉLY-ÚT 74-67 (28-23, 12-14, 19-11, 15-19)