Szoboszlai álomgól, Dibusz-parádé: Magyarország – Montenegró: 3-1

Győr+ / MTI Fotó: MTI/Kovács Tamás
2023.11.19. 16:55

Elképesztő izgalmak közepette, egygólos hátrányból fordítva győzött Magyarország Montenegró ellen az Eb-selejtező utolsó körében vasárnap a Puskás Arénában.

 A magyar drukkerek nagy lelkesedéssel és élőképpel fogadták az Eb-re kijutott nemzeti együttest: az egyik kapu mögötti lelátón a magyar zászló rajzolódott ki azzal az üzenettel, hogy “irány az Eb”.

Fotó: Czika László, Győr+ Média

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat vezetett ígéretes támadásokat, de a védelmek rendre menteni tudtak, mielőtt gólhelyzet alakult volna ki, így bár komoly izgalmak nem voltak, de küzdelmes játék zajlott a pályán. A magyarok jóval többet birtokolták a labdát, de mezőnyfölényük lehetőségekben nem nyilvánult meg, az első félórában egyetlen kaput eltaláló lövés sem volt. Az első tíz percet leszámítva csendesen csordogáló mérkőzést láthatott a közönség úgy, hogy a magyarok kontrollálták a játék menetét. Ennek ellenére a meccs első kapura tartó kísérletéből váratlanul a vendégek szereztek vezetést. A bekapott gól nagyobb erőbedobásra sarkallta a magyar csapatot, amely a szünet előtti percekben nagyobb nyomást helyezett ellenfelére, ekkor már helyzete is volt, de Gazdag nem találta el a kaput.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi szövetségi kapitány kettős cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely a térfélcserét követően ott folytatta, ahol az első félidőt abbahagyta, azaz támadólag lépett fel, de a vendégvédelem állta a sarat. A montenegróiak a második félidő elejétől minden alkalmat megragadtak, hogy húzzák az időt és tördeljék a játékot, hogy a magyarok lendületét megtörjék. Rossi tanítványainak hiába volt több mint tíz lövése, először a 63. percben találták el a kaput, de Ádám kísérlete csemege volt montenegrói kapuba becserélt Djukicnak.

Néhány perccel később viszont Szoboszlai ismét igazolta világklasszisát, előbb egy káprázatos cselsorozat végén talált a kapuba, majd Ádám nagyszerű passzát követően is eredményes volt.

Miközben a magyarok két perc alatt fordítottak, a montenegróiak értesültek arról, hogy győzelemmel kijutnának az Eb-re, mert a csoport másik találkozóján vesztésre álltak a szerbek. A vendégek így elszántan rohamozni kezdtek, de Dibusz ihletett formában védett, legalább négy-öt bravúrja volt, amivel megőrizte a magyar válogatott számára a minimális előnyt. A slusszpoén sem maradt el, ugyanis a ráadásban a nemzeti együttes legtapasztaltabb játékosa, Nagy Ádám is betalált, aki 77. fellépésén másodjára volt eredményes címeres mezben.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A lefújást követően a közönség hosszasan ünnepelte az Eb-re veretlenül és csoportelsőként kijutott válogatottat, amellyel közösen elénekelte a Himnuszt. Szoboszlai Dominik és Marco Rossi is köszönetet mondott a szurkolóknak.

Magyarország – Montenegró 3-1 (0-1)

Puskás Aréna, 65 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerzők: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), illetve Rubezic (36.)
sárga lap: Szoboszlai (26.), Gazdag (35.), Dibusz (78.), Nagy Zs. (87.), illetve Camaj (13.), Savic (18.), Rubezic (34.), Vesovic (47.), Vujacic (70.), Raickovic (88.), Kuc (92.)

Magyarország: Dibusz – Balogh, Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 94.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. – Gazdag (Kalmár, a szünetben), Szoboszlai – Ádám (Németh A., 78.)

Montenegró: Mijatovic (Djukic, 58.) – Rubezic (Raickovic, 76.), Savic, Vujacic – Vesovic (M. Vukcevic, 55.), Jankovic (Radulovic, 70.), Kuc, Camaj (Krstovic, 70.), A. Vukcevic – Osmajic, Jovetic

Videó: Győr+ Média

Marco Rossi: Jó meccs volt, kiváló közönség előtt. Győzelemre játszottunk, de már az első félidő második felében látszott, hogy nem vagyunk elég frissek, ezért nem tudtunk kellő agresszivitással támadni, de akkor legalább a magyarokat sikerült távol tartani a kaputól. A második félidőben két perc alatt két gólt kaptunk egy kiváló játékostól, de Szoboszlai ezért került annyiba, amennyiért megvették és ezért játszik ott, ahol játszik. Kalapot kell emelnünk előtte.”

Videó: Győr+ Média

Dibusz Dénes: “A 75. percig nagyjából nem is kellett kézzel beleérnem a labdába, így nyilván ez egy elég nehéz szituáció volt, szerencsére a csapat meg tudta fordítani az eredményt, a végén pedig, amikor szükség volt rám, akkor én is hozzá tudtam tenni” – nyilatkozta a Ferencváros 33 éves hálóőre a Puskás Aréna vegyes zónájában. “Az első félidőt úgy gondolom, hogy uraltuk, de nem sikerült betalálni, viszont mi jól reagáltunk, Szobi sebességet váltott és megfordította az eredményt, büszkék lehetünk az egész selejtezősorozatra”.

Magyarország győzelmével csoportelsőként jutott ki a jövő évi kontinensbajnokságra.

Kapcsolódó témák: #EB-selejtező | #labdarúgás |