Jégkorong

Szeptembertől Erste Ligás csapata lesz az ETO-nak

Fotó: O. Jakócs Péter
Zombai-Kovács Ákos
2021.07.29. 10:47

A Győri ETO HC szeptembertől az Erste Liga első osztályú felnőtt bajnokságban indítja jégkorongcsapatát, ezt jelentették be egy csütörtöki győri sajtótájékoztatón. Az Opten Vasas HC licencét birtokló BP Capitals Kft. költözik Győrbe, ahol a világszínvonalú Nemak Arénában játsszák majd mérkőzéseiket.

„Nagy öröm, hogy újabb első osztályú csapattal gazdagodik a város sportja, bátran állíthatom, kiváló körülmények közé kerül az Erste Ligás jégkorong gárda, amit üdvözlünk Győrben” – ezt mondta a sajtótájékoztatón Radnóti Ákos.

Fotó: O. Jakócs Péter

„Győrben kiemelt terület a sport, polgármester úr engem bízott meg a felügyeletével és a komoly figyelmet az is jól jelzi, hogy megalakult a Sporttanács is a városban” – tette hozzá az alpolgármester.

„Sporttörténelmi pillanat a mostani, egy újabb fontos lépcső a csarnok megépülése és az akadémia beindítása után, köszönet a győri jégkorongozók közösségének, hogy a város immár profi csapattal büszkélkedhet” – fogalmazott Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

Fotó: O. Jakócs Péter

„Erős közösség a jégkorongozóké, amely egy világszínvonalú csarnokban dolgozhat, ami komoly kormányzati támogatással épülhetett meg azért, hogy Győr a jégkorong egyik komoly fellegvárává is válhasson” – emelte ki Kara Ákos országgyűlési képviselő.

„Csapatmunka volt eljutni idáig, célunk, hogy egy erős, ütőképes, fiatal csapat legyen az ETO, amelyben az akadémistáink is szerepet kapnak, már szeptembertől” – hangsúlyozta Szarvas Zoltán, a Győri ETO HC alelnöke.

Nagy öröm a liga számára egy új helyszín, egy új fellegvár, Győr belépése, a város, a klub tovább színesíti majd az Erste Ligát” – mondta Somogyi Attila menedzser.

„Reményteljes jövő vár a klubra Győrben, ebben biztos vagyok, itt szeretnénk tovább építeni azt a klubmodellünket, amin már évek óta dolgozunk” – emelte ki Szuper Levente a sajtótájékoztatón.

Fotó: O. Jakócs Péter

„A csapat ugyanaz marad, csak a koordinátáink változnak a Győrbe költözéssel, büszke vagyok rá, hogy szeptembertől ennek a nagy múltú klubnak a színeiben küzdhetünk a minél jobb helyezésért az Erste Ligában” – tette hozzá a csapat licencét birtokló BP Capitals szakmai igazgatója.

„3 éve építjük a projektünket, egyre feljebb és feljebb sikerült lépnünk, legutóbb már a rájátszásba is bejutottunk és célunk, hogy immár győri klubként néhány éven belül meghatározó csapattá váljunk az első osztályú jégkorong bajnokságban” – fogalmazott Ladányi Balázs, aki a Győri ETO HC vezetőedzője lesz.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az Erste Ligás ETO játékosállománya nagyrészt a Vasasból ismert profikból áll, de három helyet szabadon hagynak a keretben, amiket saját nevelésű, győri akadémistákkal töltenek fel.
Kapcsolódó témák: #jégkorong | #sport |