Százéves lett a magyar tenisz örökös bajnoka

MTI huntennis.hu
2023.02.27. 15:55

Századik születésnapját ünnepelte Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoka.

A magyar szövetség honlapja emlékeztetett, hogy a Franciaországban élő exjátékos 1943-ban, 1951-ben, 1952-ben és 1956-ban is magyar bajnok lett egyéniben, és összesen 23 aranyéremmel vonult vissza.

“Szerencsére jó egészségben vagyok, és úgy érzem magam, mint egy ötvenéves” – nyilatkozta derűsen Peterdy Márta, aki 1956 óta külföldön él. – Én nem akartam elmenni, de a férjem azt mondta, jó, én elmegyek a két gyerekkel, te maradj itt. Muszáj volt vele menni, a gyerekeimet nem akartam otthagyni.”

Elmondása szerint a legnagyobb teniszélménye éppen Franciaországban, Párizsban érte 1947-ben, amikor megnyerte a főiskolai világbajnokságot női egyesben, női párosban és majdnem vegyes párosban is. Az ünnepelt elmesélte, hogy annak idején egy másik sportágban is bajnok lett, vitatott körülmények között.

Fotó: huntennis.hu

“Műkorcsolyában is megnyertem a magyar bajnokságot, de betelefonáltak, hogy Peterdy Márta nem lehet két sportágban bajnoknő. Nem tudom már, hogy hívták a lányt, akinek mondták, hogy ő nyerte a magyar bajnokságot. De mindenki tudta, hogy én nyertem” – tette hozzá Peterdy Márta.

Kapcsolódó témák: #születésnap | #tenisz |