Szánthó Regő aláírt a Vasashoz

Győr+ Fotó: vasasfc.hu
2024.02.02. 20:48

AZ ETO FC Győr egykori labdarúgója, az egyébként is győri magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó Szánthó Regő a NB II-es Vasas FC-hez igazolt.

A középpályás korábban Győrben, a Ferencvárosban, Zalaegerszegen és Dunaszerdahelyen futballozott. A 23 éves focista nyolc alkalommal lépett pályára az U21-es nemzeti együttesben, 2021-ben például a Lettország elleni Európa-bajnoki selejtezőn ő szerezte a csapat 1–0-s győzelmét jelentő gólt. Az U19-es válogatottban egyszer, az U18-asban hatszor játszott.

Regő 2000. november 22-én született Győrben, pályafutását az ETO-nál kezdte. A Rába-parti együtteseben a ranglétrát végigjárva egészen a felnőtt együttesig jutott, amelyben a 2017/18-as szezonban debütált. 59 mérkőzésen lépett pályára a győriek színeiben a másodosztályban, ezeken 10 gólt és 12 gólpasszt jegyzett.

2020 januárjában a Ferencvároshoz szerződött, a zöld-fehérek színeiben az élvonalban is debütált és bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal. Tavasszal zömében az FTC fiókcsapatában, a Soroksárban szerepelt, két gólt lőtt az NB II-ben. A 2020/21-es idényt kölcsönben Zalaegerszegen töltötte, 27 élvonalbeli mérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken 10-szer volt eredményes.

A következő szezont ismét a Fradiban kezdte, ahol ősszel hat NB I-es mérkőzésen lépett pályára, az európai kupaporondon pedig a BL-rájátszásában a Young Boys, az Európa-liga csoportkörében pedig a Celtic és a Betis ellen bizonyíthatott.

Ezután másfél évre kölcsönben Dunaszerdahelyre került, ahol 37 találkozón kapott lehetőséget és hatszor vette be az ellenfelek kapuját. 2023 nyarán tért vissza a Ferencvároshoz, sérülés miatt azonban nem lépett pályára, sérvvel műtötték.

Összességében az NBI-ben 34-szer, az NB II-ben 65-ször szerepelt, előbbiben 10, utóbbiban 12 gól fűződik a nevéhez. Nemcsak a gólszerzésben, az előkészítésben is jeleskedik: eddigi pályafutása alatt 32 gólt és 23 gólpasszt jegyzett, a magyar élvonalban, a másodosztályban és a Magyar Kupában pedig 26/21 az összesített mutatója.

Nagy Miklós a angyalföldi csapat sportigazgatója így kommentálta az átigazolást: „Nagy fegyverténynek tartom Szánthó Regő megszerzését, aki a támadó szekció több posztján bevethető, gyors, jól cselező, kiemelkedő rúgótechnikával rendelkező, fiatal játékos. A kombinatív játékban, az előkészítések során és a befejezéseknél egyaránt csapatunk hasznára lehet. Pályafutásának legutóbbi időszakában sérülés hátráltatta – amelyből azonban mostanra maradéktalanul felépült –, korábbi szerződése a nyáron lejárt volna, így ezek a körülmények együttesen lehetővé tették, hogy kedvező feltételekkel elérhetővé vált számunkra. Játékjogát véglegesen megszereztük a Ferencvárostól és két és féléves szerződést kötöttünk vele. Remélhetőleg sok örömet szerez majd a jövőben a Vasas-család tagjainak.”

A Vasas újdonsült játékosa is nyilatkozott a fővárosi klub honlapjának: Nagyon örülök, hogy a Vasashoz kerültem, köszönöm a klub és Nagy Miklós sportigazgató bizalmát, azon leszek, hogy a góljaimmal és a gólpasszaimmal megháláljam mindezt. Nagyon tetszett az a jövőkép, amit felvázolt, szeretnék hozzájárulni a jövőbeli sikerekhez és a csapat rövid és hosszútávú céljaihoz egyaránt. Ami a játékomat illeti: a pontrúgásokat, az átlövéseket és az egy az egy elleni párharcokat tartom a legnagyobb erősségemnek. Bár sérülésből tértem vissza a közelmúltban és van némi meccshiányom, napi két edzéssel és folyamatos terheléssel készülök a visszatérésre, remélem, hamarosan a pályán is bizonyíthatok!”

Forrás és fotó: vasasfc.hu

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #NB II |