Szabó innentől a 100 méter pillangóra koncentrál

Fotó: MTI/Kovács Tamás
MTI
2021.07.27. 13:20

Németh Nándor bejutott az elődöntőben 100 méter gyorson, Szabó Szebasztián pedig a 20. helyen végzett a számban a tokiói olimpiai úszóversenyeinek keddi előfutamaiban.

 Az országos csúcstartó (47.84 mp) Németh 48.11 másodperces idővel összesítésben kilencedik lett, így várhatja az elődöntőt.

A cél a továbbjutás volt, de azért ez elvárható volt. A nyolc közé jutásért viszont nagy küzdelem várható. Ez az idő nem lesz elég, a fináléhoz a rekordom közelében, azaz 47 másodperc végén kell úsznom. Ehhez erősebb kezdésre van szükség” – fogalmazott Németh, aki saját bevallása szerint nem szeret reggel úszni, így különösen nehéz lesz javítania az idején, bár hozzátette, a mezőnyből sokan mások sem szeretnek korán úszni. “Ebben a számban mindig erős volt a mezőny, de most borzasztóan sűrű”.

Szabó egyéni legjobbjától mindössze hat századdal elmaradva, 48.51 másodperccel futamában hetedik lett.

Fotó: Marcali Gábor

Annyira nem rossz idő ez, de jobbra számítottam. Csalódott nem vagyok, de jól esett volna, ha továbbjutok, mert a váltóban látszott, hogy több van bennem – mondta Szabó, aki innentől a 100 méter pillangóra koncentrál.

A 100 méter gyors elődöntőjét – közép-európai idő szerint – szerdán 3.30-kor rendezik.

Kapcsolódó témák: #Győri Úszó SE | #Magyarock | #Tokió2020 | #úszás |