Mentők érkeztek a helyszínre, a mai Kisgyónbánya-Csőszpuszta közötti gyorsasági szakaszt törölték.
Súlyos baleset történt a WHB Győr Rally második gyorsasági szakaszán! A tegnapi győri városi prológ után a verseny szombaton a Bakonyban folytatódott, ahol a Kisgyónbányai gyorsasági célja után, a beíróban várakozó 24-es rajtszámú versenyautónak nekiütközött a 25-ös rajtszámú autó.
A járművek elsodortak négy személyt, valamint két versenyző is megsérült. Hárman könnyebben, hárman súlyosan sérültek, őket a helyszínre érkező mentők kórházba szállítottak – tájékoztattak a szervezők.
A verseny Facebook-oldalán azt írtak, hogy a baleset miatt a Historic és a Rally 2 mezőnye számára a GY4 Kisgyónbánya-Csőszpuszta gyorsasági szakaszt törölték, az előbb említett mezőnyök útvonalai módosulnak.
A hozzászólásokból elsőre úgy tűnik, hogy a versenyzők mellett versenybírók sérültek meg, őket sodorhatta el az autó. Nagyon sokan kívánnak nekik jobbulást.
A szervezők azzal zárják a bejegyzést, hogy amint lesz a balesettel kapcsolatban frissebb információ, természetesen jelentkezni fognak vele.
FRISSÍTÉS: 14.44
Információnk szerint nézők nem sérültek meg a balesetben, a legsúlyosabb sérültnek bordatörése van, de szerencsére az sem mozdult el a helyéről.
Sajnos korántsem ritkák a súlyos balesetek ebben a technikai sportágban. Az elmúlt évek legtragikusabb rally balesete tavaly történt az Esztergom Rallyn, ahol öten haltak meg, amikor a nézők közé hajtott egy autó Lábatlan és Bajót között. Négyen a helyszínen életüket vesztették, egy áldozat pedig később a kórházban halt bele a sérüléseibe. További nyolc ember szintén megsérült. A rendőrség akkor halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást az ügyben.
Korábban a témában: