Süle Dóra gólokkal segítené bajnoki címhez az ETO-t

Fotó: eto.hu
Pécskai István
2022.03.17. 16:53

Ontja a gólokat Süle Dóra, az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapatának játékosa. A támadó négy találatot szerzett az Újpest elleni Simple Kupa-negyeddöntőben, s óriási szerepe volt benne, hogy a gárda 6-0-s diadalt aratott a másodosztályú lila-fehér együttes fölött.

Január végén egyébként a Fehérvárral szembeni felkészülési meccsen (5-0) is négyszer volt eredményes a csatár, aki az elmúlt időszakban mutatott játéka alapján bomba formában várja a bajnokság tavaszi mérkőzéseit. A teljesítményével komolyan hozzájárulhat, hogy a győri csapat elérje hőn áhított célját, a döntőbe jutást az élvonalban.

,,Boldog vagyok, hogy néhány héten belül kétszer is mesternégyest szereztem. A csapattársaim és a szakmai stáb tagjai is nagyon örülnek neki, hogy jól teljesítek. Bízom benne, hogy a bajnokságban is eredményes tudok majd lenni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nehéz időszak van mögöttem. Kellett egy kis idő, míg visszataláltam a helyes útra – magyarázta Süle a Győr+ Médiának azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt idényben adós maradt a jó játékkal és a gólokkal. – Természetesen rendkívül bosszantott, hogy nem tudtam betalálni a legutóbbi bajnoki szezonban. Mielőtt visszatértem Győrbe, Németországban légióskodtam, ami sajnos nem sikerült jól. Nem éreztem jól magam, elvesztettem az önbizalmam, és görcsössé váltam. Az ETO-tól és a családomtól is nagyon sok segítséget kaptam, hogy túl legyek a nehéz időszakon. Rendeztem magamban mindent, megnyugodtam, és magabiztossá váltam. Úgy érzem, leginkább ennek köszönhető, hogy most jól megy a játék.”

A csatár komoly célokat fogalmazott meg a tavaszi szezonnal kapcsolatban.

,,Jól érzem magam Győrben, biztos vagyok benne, hogy az ETO fényes jövő előtt áll. Úgy érzem, szakmailag nagyon jó kezekben van a klub, s az igazolásaink is jól sikerültek. Szeretném jó játékkal és gólokkal segíteni a csapatot, a bajnoki cím megszerzésére törekszünk – tette hozzá Süle, aki szerint ,,aranyat érhet” Dörnyei Balázs szakmai vezető érkezése a klubhoz. – Rengeteg segít nekem és a csapattársaimnak, hogy még jobbak legyünk. Emberileg és szakmailag is csak jót mondhatok el Balázsról, akinek az érkezése extra motivációt jelent számomra. Az ETO mellett a válogatottban is szeretnék jól teljesíteni. Bízom benne, tudom bizonyítani a szövetségi kapitánynak, hogy érdemes velem számolnia.”

Süle egyébként nem csupán a futballpályán mozog otthonosan, modellként is egyre több felkérést kap.

,,Természetesen a labdarúgás számomra az első és a legfontosabb, ugyanakkor szimpatikus és érdekes számomra a modellkedés is. Vannak felkéréseim, s ha az időm engedi, akkor igyekszem elmenni egy-egy fotózásra. Otthonosan érzem magam a kamera előtt, s el tudom képzelni, hogy a pályafutásomat követően akár ebben a szakmában helyezkedjek majd el – mesélte Süle, akinek az élete a kiskutyájával, a két és fél éves Pepitóval teljes. – Imádom őt, boldogságot hozott az életembe. Rengeteg közös élményünk van, sokat sétálunk, de közösen sportolni is szoktunk.”

Kapcsolódó témák: #labdarúgás |