Serie A – Tizenöt pontot levontak a Juventustól

MTI depositphotos.com
2023.01.21. 12:02

Tizenöt pontot levontak az olasz bajnokságban a Juventus labdarúgócsapatától játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt - közölte péntek este az olasz szövetség (FIGC).

A nap folyamán korábban egy labdarúgással foglalkozó olasz ügyész, Giuseppe Chine kilencpontos levonást kért a torinói Zebrákra, emellett a klub korábbi elnökére, Andrea Agnellire 16, míg Fabio Paratici sportigazgatóra – aki már a Tottenham alkalmazásában áll – 20 hónapos eltiltást kért. A Juventus visszautasította a vádat, a klub szerint eljárásuk megfelelt az előírásoknak.

Az olasz sportbíróság péntek késő este bejelentett döntése szerint Agnellit két évre eltiltották a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, míg Paratici 30 hónapos szankciót kapott. A tilalmak Olaszországban érvényesek, ugyanakkor magukba foglalnak egy kérelmet, hogy az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá tartozó versenysorozatokra is kiterjesszék őket.

Tavaly áprilisban Agnellit, Paraticit és további 59, labdarúgásban dolgozó tisztségviselőt azzal vádoltak meg, hogy az elmúlt években meghamisították 11 klub – közte öt Serie A-s csapat – pénzügyi jelentéseit.

A vád szerint néhány játékos esetében valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, ezzel hozzásegítve őket, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük és nagyobb teljesítménybónuszuk legyen. A friss vizsgálat alapján a pénzügyi szabálysértéssel a klub 2018 és 2020 között mintegy 97,7 millió dollárt spórolhatott. November végén Agnelli javaslatára a Juventus teljes vezérkara, így többek között Pavel Nedved alelnök és Maurizio Arrivabene vezérigazgató is lemondott az egyesülettel szemben zajló számviteli, pénzügyi vizsgálatok miatt. A korábbi stábtagok közül összesen tizenegy személyt büntettek, Arrivabenét két évre, Nedvedet nyolc hónapra tiltották el.

A vasárnap az Atalantát fogadó torinói Zebrák eddig harmadik helyen álltak a Serie A-ban, hátrányuk 10 pont volt az éllovas Napoli mögött 18 fordulót követően. A szankciót követően a tizedik helyre csúsznak vissza, kiszállva az európai kupaszereplést érő helyekért vívott küzdelemből.

A vizsgálatban érintett többi klubot, a Sampdoriát, a Pro Vercellit, a Genoát, a Parmát, a Pisát, az Empolit, a Novarát és a Pescarát felmentették.

A 36 bajnoki címével Olaszország legeredményesebb klubjának számító Juventus a döntés ellen az Olasz Olimpiai Bizottság (IOC) keretein belül működő sporttestülethez fordulhat fellebbezéssel. 17 évvel korábban a játékvezetők befolyásolása miatt kirobbant, calciopolinak nevezett 2006-os olasz bundabotrány nyomán az együttest a Serie B-be száműzték, valamint megfosztották 2005-ös és 2006-os bajnoki címétől.

A Serie A állása a döntést követően:
 1. SSC Napoli     18 44-14 47 pont
 2. AC Milan       18 35-20 38
 3. Internazionale 18 38-24 37
 4. Lazio          18 31-15 34
 5. Atalanta       18 34-20 34
 6. AS Roma        18 23-16 34
 7. Udinese        18 26-21 25
 8. Torino         18 18-20 23
 9. Fiorentina     18 21-24 23
10. Juventus       18 27-12 22
11. Bologna        18 23-29 22
12. Empoli         18 16-22 22
13. Monza          18 22-27 21
14. Lecce          18 18-20 20
15. Spezia         18 17-28 18
16. Salernitana    18 23-35 18
17. Sassuolo       18 17-28 16
18. Hellas Verona  18 15-31  9
19. Sampdoria      18  8-31  9
20. Cremonese      18 13-32  7

A Juventustól 15 pont levonva.

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #juventus | #labdarúgás | #Olaszország |