Paralimpia 2020

Sedric Watchou hatodik, Lévay Petra kilencedik

Fotó: vegtaghiany.hu
MTI
2021.08.29. 08:45

Az erőemelő Sedric Roussel Watchou a hatodik, a triatlonisa Lévay Petra pedig a kilencedik helyen végzett vasárnap a tokiói paralimpián.

 Az erőemelők 88 kilogrammos súlycsoportjának magyar indulója – aki alsó végtagi rövidüléssel született – három jó gyakorlatot mutatott be a kilencfős mezőnyben: a 170, a 177 és a 181 kilót is kinyomta. Kubai ellenfele ugyanilyen sorozatot produkált, de Watchou pár dekával könnyebb volt nála, ezért megelőzte őt.    

“Még mindig nem hiszem el, hogy megvan! Első paralimpiámon hatodik hely úgy, hogy két hónappal ezelőtt még azt sem tudtam, indulhatok-e Tokióban” – nyilatkozott a kameruni származású sportoló, aki elmondta, hogy a mezőnyt jól ismerte, tudta, hogy neki a kubainál kell jobbnak lennie. Arról is beszélt, hogy volt már világbajnokságon, Európa-bajnokságon és világkupán, de a paralimpia teljesen más.    

“Mikor a faluban sétálok, folyamatosan híres parasportolókkal találkozom, ami rengeteg számít nekem. Boldog vagyok, hogy most már én is közéjük tartozom, én is benne vagyok ebben a körben” – mondta, hozzátéve: keményen fog dolgozni azért, hogy a párizsi paralimpiára is kijusson.    

A győzelmet 231 kilogrammos paralimpia rekorddal a jordániai Abdelkarim Mohammad Ahmad Hattab harcolta ki.    

A triatlon S5-ös kategóriájának magyar indulója – aki alkar végtaghiánnyal született – már reggel fél kilenckor elkezdte a versenyét az Odaiba Kikötőparkban. A tízfős mezőnynek 750 métert kellett úsznia, 20 kilométert kerékpároznia és 5 kilométert futnia. A magyar versenyző az úszás után tizedik volt, majd az 5 kilométeres kerékpáros pályán a harmadik körben egy pozíciót javított, később pedig még előrébb is került, az 1,25 kilométeres futópályán a második kört követően nyolcadik volt, a végére azonban egy pozíciót visszacsúszott. A versenyt 1:20:43 órás eredménnyel fejezte be.    

“Az edzőmmel átbeszéltük, hogy az adott időjárási viszonyoknak megfelelően hogyan versenyezzek. Ezt sikerült is megvalósítani, hiszen a futásra még maradt erőm és sikerült is előznöm. Irtó büszke vagyok és boldog, hiszen a magas páratartalom, a hőség miatt be kellett osztanom az erőm” – összegzett Lévay Petra, hozzátéve, hogy mindenki nagyon érezte a nehézségeket, ami az időeredményekből is látszik, de neki már önmagában az hatalmas öröm, hogy indulhatott a tokiói paralimpián.    

A versenyt a brit Lauren Steadman nyerte 1:04:46 órás eredménnyel.

Kapcsolódó témák: #paralimpia | #Tokió2020 |