Salga István: Örök szerelem számomra a kajakozás

Pécskai István Fotó: S.I.
2023.06.06. 07:57

Salga István a maraton szakág korszakos egyénisége kajak-kenuban. Győri kajakosként világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát. Jellemző volt rá, hogy egyéniben és párosban is mindig éremesélyes volt, amikor elindult egy-egy viadalon. Noha már nem szerepel versenyeken, továbbra is rendszeresen lemegy evezni a Rábára, a Rábcára vagy a Dunára.

„Van, ami soha nem múlik el, örök szerelem számomra a kajakozás. Szombat reggelente szoktam kajakozni. Ilyenkor teljesen kikapcsolok, gyönyörködöm például a természetben, őzekkel és vaddisznókkal is szoktam találkozni” – mesélte Salga István a Győr+ Médiának.

Az egykori kajakos nyolc éven keresztül edzősködött Mosonmagyaróváron, a legutóbbi három esztendőben azonban nem tevékenykedett trénerként. Néhány héttel ezelőtt megkereste a Győri Vízisport Egyesület vezetősége, amelynek ajánlatára nem tudott nemet mondani.

„Ábraham Csaba és Weisz Róbert elmondta, hogy szeretnének edzőként alkalmazni. Érdekesség, hogy kenus trénerként számítanak rám, ami a kajakos múltamat tekintve elég komoly kihívást jelent számomra. A kajak és a kenu két teljesen különböző sportág. Utóbbi sokkal technikásabb, ezáltal nehezebb is elsajátítani. Némi tapasztalatom azért van ezen a téren is, hiszen még gyerekként három és fél–négy évet kenuztam Sztanity Zoltán keze alatt. Ugyanakkor ezt leszámítva világ életemben kajakos voltam” – magyarázta Salga István, aki civilben az építőiparban, családi kisvállalkozásban dolgozik.

Kemény fizikai munkát végez, feladatai közé tartozik többek között a betonfúrás- és vágás is. Az edzősködést mellékállásban fogja végezni.

„Természetesen kompromisszumokkal fog járni, hogy két állásom lesz, de a családommal leültem, s mindent alaposan átbeszéltem. A feleségem maximális támogatásáról biztosított. Egyébként mindkét fiam kajakozik. Zétény hétévesen ismerkedett meg a sportággal, Borsodi Géza keze alatt nevelkedik. Lóri fiam pedig három hete kezdett el kajakozni. Ennek ellenére már túl is van az első vízbe borulásán. Természetesen támogatom őket, bármit is szeretnének sportolni, egyáltalán nem erőltetem rájuk a kajakozást” – fogalmazott Salga István, akinek a hobbija a kertészkedés.

S hogy mit tart pályafutása legnagyobb eredményének? Talán meglepetésnek tűnhet, de nem egy vb- vagy Eb-diadalt…

„Számomra az a legörömtelibb, hogy a világ legkülönbözőbb pontjain sem felejtettek el. Születésnapom alkalmából például Argentínából, Ausztráliából és Izraelből is szoktam kapni üdvözletet. Szerencsére sok egykori versenytárssal megmaradt a jó kapcsolat. Ahogy persze a győriekkel is. Évi két-három alkalommal összejövünk és sztorizgatunk” – mondta Salga István.

Kapcsolódó témák: #edző | #kajak-kenu |